Magyar Péter ott bővíthette volna az ellenzéki tábort, ahol nem indul
Nem lehet egyszerre jobboldalról bővíteni az ellenzéki szavazótábort, meg újra is osztani az egész ellenzéki térfelet.
Ács Rezső azt állítja, a hivatalban elvették a bankkártyáját és a pénztárcáját, a bíróság július 5-én tehet pontot a rendkívül méltatlan ügy végére.
A szekszárdi városházán egyre szürreálisabb jelenetek játszódnak le. Mint a Mandiner is beszámolt róla, Ács Rezső polgármester szinte a komplett közgyűléssel összerúgta a port, és sikerült azt elérnie, hogy közösen fogjanak össze ellene az ellenzéki, valamint a kormánypártok. Egy ideig patthelyzet alakult ki, a felek nem tudták egymást legyőzni, ám a májusi közgyűlésen a képviselők kimondták a városvezetővel kapcsolatban az összeférhetetlenséget, illetve azt, hogy jogcím nélkül gazdagodott, mert kiderült, Ács a fizetése mellett az önkormányzati tulajdonú ERÖV Zrt.-től – miután cég stratégiai tanácsának elnöke – is kap havi 300 ezer forintnyi apanázst, ezt viszont tiltja az önkormányzati törvény.
A képviselők határozatai – amelyekről a kormányhivatal a minap állapította meg, hogy jogszerű volt – azt jelentik, hogy a polgármester nem gyakorolhatja a jogköreit, tehát a városatyák gyakorlatilag menesztették a tisztségéből. Ács azonban a bírósághoz fordult, az az egyik legfőbb érve, hogy az ERÖV-nél betöltött pozícióját az elmúlt hosszú évek alatt soha nem titkolta, a juttatást minden évben szerepeltette a vagyonbevallásában, és ezt soha senki nem kifogásolta.
S azt állítja, ha a két tisztség valóban összeférhetetlen, akkor is ragaszkodik hozzá, hogy ő dönthesse el, miképp oldja ezt fel, melyikről mond le. A végleges döntés tehát a taláros testület kezében van, amely információink szerint július 5-én tart előkészítő tárgyalást. Ács kérte, hogy ezen hallgassák meg őt is, ehhez a procedúrához azonban jeltolmácsra lesz szükség, mert
Ám a kedélyek azóta sem csillapodtak, éppen ellenkezőleg. Pár nappal ezelőtt Ács egy Facebook-posztban panaszkodott arról, hogy a képviselők kitiltották a polgármesteri épületéből, s meg is nevezte a két főkolompost, Máté Pétert és Bomba Gábort (a Fidesz, illetve az ellenzéki pártok képviselőiből álló) Éljen Szekszárd frakcióvezetőjét, akik a (volt) polgármester szerint „újabb mélységbe kormányozták Szekszárd önkormányzatát”.
Ennél azonban továbbment a menesztett városvezető. Azt írta, amíg nem tartózkodott az irodájában, elvették a személyi használatában lévő laptopot a táskájával együtt, melyben benne volt többek között a pénztárcája, a bankkártyái, egyéb igazolványai, valamint a személyes adatokat tartalmazó dokumentumai, és „ehhez képest apróság, hogy a telefonszámomat is letiltatták” – fogalmazott.
Ezután jogi fejtegetésbe kezdett, miszerint amíg nincs jogerős bírósági döntés – márpedig az még nem született meg –, a tisztsége nem szűnt meg. Majd a posztja végén azt írta, hogy
bár nem tette hozzá, hogy melyik üggyel kapcsolatban.
A Mandiner információi szerint abban igaza van, hogy a közgyűlés döntése értelmében valóban nem engedik be a hivatalba Ácsot, emellett letiltották a beléptetőkártyáját, valamint az Iphone-telefonjának a sim-kártyáját is, ugyanígy tettek a felesége belépőjével, hiszen mint kiderült, neki is szabad bejárása volt korábban a Városházára. S több közgyűlési képviselő szintén a rendőrséghez fordult, zokon vették ugyanis, hogy lopással vádolják őket, ezért rágalmazás miatt kell felelnie az (egykori) polgármesternek.
De úgy tudjuk, más miatt is aggódnia kell Ácsnak. A képviselőknek bizonyítékuk van arra, hogy a város egykori vezetője az elmúlt egy évben hivatali időben, hivatali gépkocsival, hivatali munkatársak segítségével járt rendszeresen orvosi kezelésre, amit nem tehetett volna meg, ennek szintén büntetőfeljelentés lehet a vége.
Nyitókép: Ács Rezső Facebook-oldala