Magyar Péter ott bővíthette volna az ellenzéki tábort, ahol nem indul
Nem lehet egyszerre jobboldalról bővíteni az ellenzéki szavazótábort, meg újra is osztani az egész ellenzéki térfelet.
Hazatalált az ellenzéki megmondóember.
Ismét belépett a Magyar Szocialista Pártba Csintalan Sándor, az eseményről videófelvételt is közölt a párt.
„Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat a közösségünkben.
Abban a közösségben, amely számára nagyon fontos, hogy mindig tudja, hova tart, de soha nem felejti el, hogy honnan indult. Az ilyen emberek tudnak minket horgonyként kötni a múltunkhoz és az értékeinkhez” – fogalmazott az MSZP társelnöke, Komjáthi Imre.
Csintalan Sándor az egri főiskolán KISZ-titkár volt, 1977-ben lépett be az MSZMP-be. A rendszerváltás után, 1990-ben csatlakozott az MSZP-hez, ahol rögtön bekerült a párt országos elnökségébe. 1994 októberében a párt ügyvezető alelnökének választották.
A 1998-as országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerzett Budapesten, később azonban háttérbe vonult, és a ciklus végén kilépett a pártból. 2007-ben aztán belépett a Fideszbe, ahonnan tíz évvel később távozott.
A videót itt nézhetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó