Döbbenetes számot mondott Hidvéghi Balázs, ennyien töltötték ki a nemzeti konzultációt (VIDEÓ)
A nemzeti konzultációs íveket december 20-ig még ki lehet tölteni.
Bizonyos szempontból dermesztően hasonló a helyzet, mint amilyen 1981-ben volt. Interjú.
„Nem az a legfőbb baj, hogy a kormány az iparosodást erőlteti, ahogy a hetvenes években sem az volt a baj, hanem az, hogy másod-, de inkább harmadligás megoldásokat erőltet, hogy egy közkeletű sporthasonlattal éljek. Ez engem egész egyszerűen sokkol. Mégpedig azért, mert nem mondhatja az ember felelősen azt, hogy majd egy-két évtized múlva minden jobb lesz, hiszen épp most válik bizonyossá, hogy nem, nem lesz jobb. Bizonyos szempontból dermesztően hasonló a helyzet, mint amilyen 1981-ben volt, hiszen akkor is működött valahogy az ország, ahogy most is, csakhogy, ahogy akkor, úgy most sem működik elég jól.
Idézzük csak föl, hogy a hetvenes évek olajválsága következtében valójában egy ipari forradalom zajlott le, amelyben a nyugati világ a nagy amerikai autókat japán kocsikra cserélte, az olaj drága volt, ezért szükségessé vált a miniatürizálás, automatizálás, új anyagokat fejlesztettek ki, az anyagtakarékosság kiemelt szemponttá vált.
A Magyar Népköztársaság vezetői érzékelték ugyan, hogy a világ változik, de rossz következtetést vontak le ebből, s a feldolgozóipar felé fordultak. Ez még önmagában nem is jelentett volna gondot, bár fordulhattak volna például a szolgáltatások fejlesztésének irányába is – elég csak arra gondolni, hogy akkoriban az ember még tíz-tizenöt évet várt egy vonalas telefonra –, vagyis a kormány reagált egy helyzetre, csak éppen a reakciója téves volt. Mert bár a kormány elkezdte az ipart fejleszteni, de gazdaságpolitikai, intézményi és akkor még geopolitikai okok miatt is, nem a haladó szinthez közelítette a technológiát, hanem belőtte azt valahová középre.
Így aztán közepes minőségű és igényességű termékeket állítottunk elő, mint amilyen például a szerszámos doboz volt, de ugyanilyen közepes minőségű termék volt a vagonban kiszállított szabolcsi alma, a tartályban exportált bor is. Pedig meg kellett volna próbálni a jobb minőségre fókuszálni a közepes szint helyett. Így aztán a munkaerőpiac és az oktatás is ehhez a közepes szinthez idomult.
Amiből azóta sem tudtunk kitörni.
Igen, ugorjunk egy nagyot, tekintsünk vissza a 2007-2008-as pénzügyi válságra, amely megmutatta, hogy a »buborék« akkor árt igazán, ha nincs rendes ipara az országnak. Ezért, amikor az Orbán-kormány meghirdette 2010-2011-ben az újraiparosítást, akkor már megszólalt bennem a vészcsengő, hogy bocsánat, a mi ipari hányadunk a GDP-n belül olyan 24 százalék, s az pont jó, nem is kell ennél magasabbra vinni. De milyen lett ez az újraiparosítás, és most még mi jön? Ha a kínai akkumulátorokat nézzük, ezek nagy volumenű, nehéz termékek, amelyekhez idehozzák az alkatrészeket, a fémeket, azokból az akkut nagyon sok energiával előállítják, lefestik, az akkumulátorokat feltöltik és kisütik, majd a terméket innen a német autógyárakhoz viszik.
Aztán, amiről már alig esik szó, ezeket majd vissza is kell valamikor hozni, szétszedni és semlegesíteni. Nem az a gond, hogy ez az iparág nekem nem tetszik, ennél sokkal nagyobb baj, hogy egy valóban lényeges technológiai váltásba annak nem túl igényes pontján akar a kormány bekapcsolódni.
Lenne alternatívája?
Az elektromos autó négy keréken működő komputer, amely rengeteg adatot használ és generál is, amelyben van ugyan kábel, akku és egyéb hardver, de főleg szoftver. A kábelek előállításának profitrátája, mondjuk, négy százalékos, a szoftveren viszont sokkal többel lehetne keresni. Mint ahogy a dizájnon is. Persze, azt a munkát már jóval nehezebb megcsípni. A kérdés az, hogy hogyan csípjük meg. Nos, ahogy most a kormány csinálja, sehogy nem fogjuk.
A magyar kormány óriási erőket és pénzeket bevetve nem azon dolgozik, hogy jöjjön ide Magyarországra egy 300 fős kutatóintézet, amely komoly alkalmazotti jövedelmekkel és magas színvonalú technológiával dolgozik, hanem hogy legyen még három a már idetelepített összeszerelő üzem mellé. Ez borzasztó. Én családi okok miatt szinte minden héten elmegyek az iváncsai gyár mellett, láttam, ahogy építik, és pontosan látom azt is, hogy ha technológiai váltás lesz, akkor egy óriási probléma marad ott a betonfalak között. Hiszen szinte bizonyos, hogy évek múltán, és senki ne gondoljon hosszú időre, más típusúak lesznek az akkumulátorok, más típusú energiatárolási technológiák jönnek.”
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton