Budai Gyulán röhög a 444, miközben negyedik napja lapítva hallgatnak Szabó Tímea háttéremberének kokainbizniszéről

2022. március 29. 21:10

A Párbeszéd politikusát érintő hangfelvételek egyébként a zuglói szocialista parkolási korrupciót is feltárják.

2022. március 29. 21:10
null

„Budai Gyula számára elsötétült a világ, három napja csak Szabó (Escobar) Tímeára tud gondolni” – címmel hozott le egy gúnyos hangvételű cikket a 444.hu portálja, amelyben Budai Gyulát egy olyan „zabolátlan porszem” -nek nevezik, ami felszabadultan viháncol a 2022-es sötét kampányba beszüremlő utolsó fénysugárban.

Mint ismert, Budai Gyula fideszes képviselő hétfőn kábítószer-kereskedelem és pénzmosás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mert szerinte egy hangfelvétel alapján 

megalapozott a gyanúja annak, hogy Szabó Tímea (Párbeszéd) kampányát kábítószer értékesítéséből származó pénzből finanszírozzák.

„Számára a világ már csak egyetlen lényből áll, ő pedig Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa. Budai azóta nem bír magával, mióta a kampányközpontban ledobták a cár-bombát. Miszerint Szabó Tímea nagyvilági kampányát kokain-kereskedelemből finanszírozzák. Budainak ettől a hírtől láthatóan teljesen beszűkült a tudata” – olvasható a portálon.  

A Szabó Tímeát is érintő hangfelvételek egyébként a zuglói szocialista parkolási korrupciót is feltárják. Ezért is lehet talán érdekes, hogy a 444 miért nem ír róluk, hiszen korábban még ők is foglalkoztak a kerület parkolási mutyijával.

Kép forrása: Facebook

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flatron4687
2022. március 30. 17:41
"Budai Gyulán röhög a 444..." ? Hmm... A Gyulán, egy egész ország röhög !
Rácz Gabriella
2022. március 30. 16:26
Szabó Tímeának ki kellene állnia a nyilvánosság elé, hogy mi is van azzal a párt finanszírozással? Őt nem érdekli??? Árulkodó jel.
Innogreen23
2022. március 30. 15:46
Ólmot Kabul Kórójának. Na azt szívja fel tüdőre..... 444. Mi az a 444? Az valami izé? Olyan naaaa!?
Héthykati
2022. március 30. 09:38
Saját magukon kellene röhögniük, ahogy megpróbálják elhallgatni, máskor pedig mosdatni ezt a szutykot!! Szánalmas az idióta szövegük, ahogy "ráugranak" Budai Gyulára! Az övéik is tudják, csak elvakultak a gyűlölettől!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!