Nagy Bandó András már 2017-ben meglátta a Mózest Márki-Zayban

2022. február 07. 12:33

„Úgy véltem, ő az, aki a gittegyletek élén állva képes lehet célba juttatni az egységes ellenzéket” – fogalmazott a humorista.

2022. február 07. 12:33
null

Nagyinterjút adott a 24.hu-nak Nagy Bandó András, aki 2014-ben indult az egyéni mandátumért a hódmezővásárhelyi körzetben az LMP jelöltjeként. A beszélgetésben azt mondta, „még 2014-ben megírtam a Mózes kerestetik című publicisztikámat”. Mint Nagy Bandó fogalmazott, ebben azt vázolta föl, hogy „a politikai gittegyleteknek el kell felejteniük, hogy ők pártocskák, és a prominenseiknek, hogy milyen jó megélhetési politikusként pár százalékkal bejutni a parlamentbe” – fogalmazott Márki-Zay szövetségeseiről. 

– tette hozzá. 

Arra a felvetésre, hogy Márki-Zay „hétről hétre áll elő egészen fura mondatokkal”, Nagy Bandó azt mondta: „végre valaki nem csűri-csavarja, hanem ami a szívén, az a száján”. Majd hozzátette: a polgármesterség, az előválasztás és az azóta zajló csatározások során „politikussá érik Péter, úgy lesznek egyre pontosabbak, egyre kevésbé félremagyarázhatóak a kijelentései”.

Kapcsolódó

Jézus után Kossuth Lajoshoz hasonlította magát Márki-Zay Péter

„Gyurcsány csak azért nem támogatta az állampolgárság megadását, mert a külhoniak nem rá szavaztak volna” – jelentette ki Márki-Zay. Hiába Simon András minden irányított kérdése, a szokásosnál is nagyobbat ment vasárnap este a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Bővebben is érdekel...

Nyitókép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely 

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bunyevac1964
2024. október 05. 18:34
Végül is humorista és ez így poénnak jó szerintem !
Picuj
2022. február 08. 20:17
Ami a szívén az a száján.... Hát ha ilyenek vannak a szívén, jaj nekünk!
Molnár Lajos
2022. február 08. 14:45
Zéró annyi mint: 00
csjanos
2022. február 08. 11:23
......huuuuuuuu...meglátta benne mózest...ugyan mennyit ivott előtte???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!