Kiderült a felmerésből: azok jótékonykodnak a legtöbbet, akik rendszeresen olvassák a Szentírást
Az Amerikai Bibliatársulat csütörtökön tette közzé a State of the Bible USA 2024 új kutatása foglalkozott a témával.
Ma a világban minden nyolcadik keresztény állandó üldöztetésnek, sokszor vértanúságnak van kitéve hite miatt: naponta 13 keresztényt gyilkolnak meg, elsősorban az iszlám országokban.
Semjén Zsolt a jelenleg Budapesten zajló, Kereszt-tűzben, keresztényüldözés a konfliktuszónákban című kiállítás ünnepélyes megnyitóján, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (NEK) kapcsolódó eseményen emlékeztetett arra, hogy ma a világban minden nyolcadik keresztény állandó üldöztetésnek, sokszor vértanúságnak van kitéve hite miatt: naponta 13 keresztényt gyilkolnak meg, elsősorban az iszlám országokban.
– emelte ki.
Mint hozzátette azonban, a keresztényüldözés nyugaton sem ismeretlen: ott a hitvalló keresztényekre vértanúság ugyan nem vár, de állásvesztésben, meghurcoltatásban gyakran van részük. Ezért is fontos Brüsszelben kiállni a keresztények szabadsága mellett – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt felidézte, hogy a magyarság 400 éven át harcolt az iszlámmal, akik az ország felét lerombolták, népességének felét kiirtották. Sok millió magyar adta az életét azért, hogy a Kárpát-medencében ne kelljen a saría árnyékában élni, a magyar nemzetet ezért ne merje kioktatni senki, mert ennek a sok millió magyarnak az emlékét sérti meg – fűzte hozzá. A magyar kormány természetes kötelességének érzi, hogy szülőföldjükön támogassa az üldözött keresztényeket, emellett a Kárpát-medencében 2010 óta 3 ezer templomot újítottak fel és több mint 150 új templomot építettek magyar kormányzati segítséggel.
Hungary Helps
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek azt emelte ki, hogy az eucharisztiát ünnepelni nem lehet anélkül, hogy szóba ne kerülne a szenvedés, a keresztény hitük miatt üldözöttek megpróbáltatásai. Ilyenkor különösen szoros szövetséget és szolidaritást érzünk velük, és próbálunk rajtuk lehetőségeinkhez mérten segíteni is – jegyezte meg.
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára elmondta, hogy a katolikusoknak az öröm hetét jelenti a jelenleg zajló eucharisztikus világkongresszus, a vértanú egyházak vallási vezetői is Budapestre érkeztek erre az alkalomra.
Az utóbbi években egyre szorosabbá vált egyházaikkal a kapcsolat, ennek azonban szomorú apropója a naponta hitükért meggyilkolt keresztények magas száma – emlékeztetett, hozzátéve:
Az államtitkár elmondása szerint Magyarország a Hungary Helps Program keretében az elmúlt 4 évben 250 ezer embernek segített szülőföldjén megmaradni, lerombolt otthonaikat és templomaikat újjáépíteni, és ösztöndíjprogramot is indított a hazájuk újjáépítéséért elkötelezett fiatalok számára.
Azbej Tristan bejelentette: a Hungary Helps program keretében a magyar kormány életmentő humanitárius segítséget küld Afganisztánba, illetve a közeli biztonságos országokba, az első körben mintegy ezer családnak.
Kereszt-tűzben
L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Kereszt-tűzben című kiállítás Washington, New York, Róma és München után frissített és kiegészített anyaggal tért vissza a múzeumba júniusban.
A budapesti közönség vasárnapig tekintheti meg a tárlatot, amelynek következő állomása Strasbourg lesz majd.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Balázs Attila