Nincs végtelen fejlődés

„Rég láthattuk a nyilvánosságban. Mi ennek az oka? 

Az, hogy intellektuálisan kezelhetetlenek a médiaszereplések. Az ember mond valamit, aztán rövidítik, megvágják – azt csinálnak vele, amit akarnak. Az interjúk célját az újságírók határozzák meg. Másképpen fogalmazva, használják az alanyt. Annak, hogy közösen előállítunk valamit – az újságíró és én –, a demokratikus harcban nincs lehetősége. Nem lehet úgy fogalmazni, hogy azt ne lehessen ötvenféleképpen értelmezni. Márpedig a közbeszédben a beszélő szándéka a legkevésbé fontos. Csakis az számít, hogy az elmondottakat mire lehet fölhasználni. De halkan megjegyezném a baloldaliak kedvéért, hogy Lukács György nagyon utálta az újságírókat. Mellesleg, ha már a demokratikus harcnál tartunk, a napjainkban is érvényes politikai-kulturális szakadáshoz érdekes olvasmány Lukács és Babits vitája vagy küzdelme, kiegészítésképp pedig John Lukacs Budapest, 1900 című könyve. A problémák gyökere, a mai demokrácia állandó politikai harcra épülő logikájának alapja épp az 1900-as év körül keresendő. Valahol itt kezdődött el a »hogyan nyírjuk ki egymást« politikája. 

Követi Önt az egyik utolsó nyilvános megszólalása, amely szerint az, »amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája«. 

Mert a teljes gondolatot senki sem idézi, valószínűleg azért, mert a torkukon akadt. Tudják ők nagyon jól, mit mondtam előtte. Arról volt szó, hogy a Fidesz politikáját egyszerűen bűncselekménynek (lopásnak) nevezik, de amikor a kommunisták államosítottak, azt politikának. Hasonlóképpen politikának nevezik a privatizáció időszakát is. A történelmünk legnagyobb lopása a kommunisták államosítása volt, és napjainkig tartó problémáink és konfliktusaink gyökere pedig az, amit privatizációnak nevezünk. Nem kell aggódni, akiknek érteniük kellett, értették nagyon jól, amit mondtam. 

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ezek példátlan dolgok. Már Móricz is arról írt a Rokonokban, hogy a »csupa Makróczy« hogyan »rabolta össze« a vagyonát. Aki a bécsi udvarral jóban volt, az hatalmas vagyonra tett szert. De persze ez nem lopás, ez politika! 

Beszéljünk kicsit az egyetemről! Hogyan ítéli meg az eddig történteket, most, hogy lassan véget ér a megbízatása?

Kezdjük azzal, hogy a Corvinus esete egyedi, eltér a többi átalakuló egyetemi modellétől. A kísérlet lényege arról szól, hogy egy, az államról teljesen leszakadó egyetem képes-e üzleti-cégszerű elvek és szervezeti elgondolások szerint működni. Ennek azonban van egy nem igazán kalkulált következménye: kérdés, hogy összeilleszthető-e az üzleti morál az egyetemi morállal? A kettő logikája teljesen más, és ez finoman szólva is olykor komoly nehézségeket és konfliktusokat okoz. Egy egyetem ugyanolyan hierarchikus intézmény, mint – mondjuk – az egyház vagy a hadsereg. A céges világban csak főnök és beosztott van, ez teljesen eltérő tekintély-és előmeneteli viszonyokat alakít ki.”