Döbbenetes videón, ahogy megindul az észak-koreai katonák első offenzívája
Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban.
Ezeknek a katonáknak most itthon van a helyük, itt lesz rájuk szükség – fogalmazott Stummer János.
Az Európán kívül szolgáló magyar katonák haladéktalan hazavezénylésére szólította fel a kormányt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik. Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke arról beszélt: Irakban és Afganisztánban, ahol magyar katonák szolgálnak, várhatóan hatalmas pusztítást végez majd a koronavírus-járvány, a kórral szemben az egységek eszköztelenek, így védtelenek. Hangsúlyozta: más államok már megtették ezt a lépést, és ezeknek a katonáknak most itthon van a helyük, itt lesz rájuk szükség. –
A kormányzattól előrelátást, körültekintést kért, valamint azt, „készüljünk minden eshetőségre, hogy Magyarországon a törvényes rendet minden körülmények között garantálni tudjuk”. Varga-Damm Andrea, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke arról beszélt, az érintett, mintegy ezer katona hatvan százaléka hazavezényelhető, nem így a kint felépített infrastruktúra fenntartását, védelmét végzők, valamint azok, akik magasabb beosztásban dolgoznak nemzetközi szervezeteknél.
Hangsúlyozta: a következő hónapokban minden egészséges katonára, rendőrre, katasztrófavédelemben dolgozóra szükség van Magyarországon, a járvány megfékezése után pedig ismét elfoglalhatnák korábbi állomáshelyüket a hazavezényeltek. Kérdésre válaszolva a polgármesterek önálló döntését veszélyhelyzetben korlátozó új törvényjavaslatot „nagyon nem elegánsnak” nevezte, mondván, így a parlament után a településvezetők kezéből vennének ki jogokat, miközben szerinte a katasztrófavédelmi törvény minden jogkört megad a kormánynak. Veszélyhelyzet közepén a veszélyhelyzetre vonatkozó, egyébként a kormány által nem is alkalmazott jogszabályt módosítani azért, mert október 13-án vereséget szenvedett jó pár helyen a Fidesz, ez több mint gyalázat – fogalmazott.
(MTI)