EMMI: Nem lesz hosszabb a tanév

2020. április 02. 13:50

A szaktárca a rémhír terjesztőivel szemben nyomozás megindítását kezdeményezte.

2020. április 02. 13:50

Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította a tanévet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. A szaktárca a rémhír terjesztőivel szemben nyomozás megindítását kezdeményezte.

A minisztérium közleményében rögzítette: nem módosul a tavaszi szünet időpontja sem, így a diákoknak és a tanároknak is lesz lehetőségük arra, hogy kicsit pihenjenek. A tárca tájékoztatása szerint az emberi erőforrások minisztere a veszélyhelyzetre való tekintettel úgy határozott, hogy a minősítéssel és a tanfelügyelettel kapcsolatos, folyamatban lévő eljárásokat a 2020/2021-es tanévre halasztják, az Oktatási Hivatal valamennyi érintett pedagógust közvetlenül értesíti majd az átütemezésről.

A halasztás érinti a gyakornokok májusban esedékes minősítését is, melyre ugyancsak  ősszel kerül sor, így semmiféle joghátrányuk nem keletkezik – jelezték. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) minden pedagógusnak köszöni az elmúlt hetek áldozatkész munkáját, mely a tantermen kívüli, digitális munkarendre való sikeres átállást lehetővé tette – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. április 02. 15:47
Gréczy Zsolt internetes szatírral párban! A flúgos Gyurcsany házaspár járkálhat majd beszélőkre!
OberEnnsinnen
2020. április 02. 15:17
Ez nem rémhír: A Mandiner moderálását "Csak latin karakterek, számok és írásjelek engedélyezettek." kódjel alatt átvette a Tett és Védelem, vagy valami hasonló.
Berecskereki
2020. április 02. 13:54
Börtönbe az álhírterjesztőket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!