Ismeretlen ismerősök: hogyan élnek a kínaiak Magyarországon?

Aki bevezet minket a Magyarországon élő kínaiak rejtélyes világba: Knyihár Eszter, az ELTE Konfuciusz Intézet munkatársa, Kína-szakértő. Egy előadás kapcsán ültem le vele beszélni az itt élő kínai kolóniáról, amely ugyan már nem a legnagyobb Közép-Európában, de még mindig jelentős létszámot képviselnek ahhoz, hogy többet tudjunk róluk.

***

Knyihár Eszter

Harminc éve itt vannak: 1989 óta a változó Kínából ha nem is mindig ugyanolyan ütemben, de erőteljes kivándorlás kezdődött Magyarországra. De  még most, a 21. század második évtizedének végén is úgy tűnik, hogy  nem igazán ismerjük őket. Én se, pedig Kőbányán és Józsefvárosban nőttem fel, a közvetlen szomszédban éltek kínaiak, jártam hozzájuk vásárolni, szeretem a kínai ételeket, és talán az első lakóközösségben éltem, ahol lehetett fogni a kínai állami tévét. Tehát: kik ők?

Hogy kik ezek a kínaiak, akik itt vannak Magyarországon? Mindig igyekszem kihangsúlyozni, hogy ez egy rettentően összetett dolog, mivel egy nagyon sok rétegből álló, komplex közösségről van szó. Ugye vannak azok a kínaiak, akik valóban itt vannak már az ötvenes évek óta, azok az akkor még fiatal értelmiségiek, akik valamiféle csereprogrammal érkeztek, egyetemen tanultak, kutattak vagy diplomáciai tisztséget töltöttek be, az ő számuk azonban nagyon elenyésző. Vannak azok, akik a rendszerváltás környékén vándoroltak be. Mint említetted is,

A magyar emberek akkor találkoztak először nagyobb számban kínai bevándorlókkal. Akkor ki is alakult a magyarokban egy kép róluk, hogy máshogy néznek ki, mint ahogy mi, hogy olcsó termékeket árulnak, szorgalmasok. Ez nem egy negatív kép volt… Jó, persze kérdés, hogy a kínaiak szempontjából mennyire negatív, hogy sokan az olcsó termékekkel azonosították őket. Annak ellenére, hogy a kilencvenes évek közepétől érkeztek olyan kínai bevándorlók is, akik egyébként nagy befektetéseket hoztak az országba, vagy középvezetőként, vezetőként helyezkedtek el egy nemzetközi vállalatnál, az azonosítás a kora kétezres évekig tartotta magát. Számunkra akkor a kínaiak erősen összekötődtek a józsefvárosi piacon áruló kínai kisvállalkozókkal, akik olcsó termékeket árultak. Emellett még vannak azok, akik a keleti nyitás után, a letelepedési kötvénnyel jöttek be, ők megint egy más rétegét képviselik a bevándorló közösségnek. A Magyarországon életvitelszerűen tartózkodó kínai bevándorlók mellett számottevő a csak turizmus miatt az országba érkező kínai állampolgárok száma is.

Az, hogy mi magyarok mennyire ismerjük a kínaiakat, hogyan ítéljük meg vagy éppen mivel azonosítjuk őket, folyamatosan változik. Míg 30 évvel ezelőtt ők nyújtottak nekünk szolgáltatást – most itt a kínai árusokra vagy éttermet üzemeltetőkre gondolok –, addig a mostanában érkező bevándorlók, illetve turisták már igénylik azt a szolgáltatást, amit mi adhatunk meg nekik.

Ezt a az átlag magyar is érzékeli. Én úgy látom, persze, ez az én véleményem, hogy az olcsó termékekkel szemben most már inkább a pénzzel és a gazdasági előretöréssel kötjük össze Kínát, és ennek megfelelően változik a hozzáállásunk is a kínaiakhoz.

Ha már hozzáállás: a magyarok mintha kétféleképpen próbálták volna beilleszteni a világukba a hirtelen megjelent kínaiakat. Ennek egyik eleme az volt, amikor a kora nyolcvanas évek óta, nyugati közvetítéssel begyűrűzött popkulturális termékek révén egy bizonyos harcművészettel azonosították Kínát. A másik egyfajta misztifikálás volt, amikor csak a keleti kultúra bizonyos ősi motívumaival azonosították őket. Utóbbi miért alakult ki? Már annyira nyugatias lett a magyar társadalom, hogy nem volt egy önálló Kína-képe, csak az, ami „nyugatról” átjött?

Szerintem nem volt. Én úgy látom, hogy

azzal azonosította őket, amit láttak. Árusítja az olcsó zoknit vagy az olcsó kabátot. A „Kelet” iránt való érdeklődés alapját sok esetben a harcművészeti filmek adták. Sokan a kínai kultúrát a Jackie Chan- vagy a Bruce Lee-filmekből megismertekkel azonosították. És valóban, itt a Konfuciusz Intézetben is megfigyeltük azt, hogy akik először beiratkoztak, sok esetben azért jöttek ide nyelvet tanulni, mert őket a kung-fu érdekelte. Vagy a tai-chi.

Attól függetlenül, hogy volt egy nyitás a kínai kultúra felé, azzal nagyon kevesen voltak tisztában, hogy mit jelent a korai kétezres évek Kínája, ami nem feltétlenül egyezett a kung-fu filmek Kínájával. Azzal, hogy Kína egy gazdaságilag hihetetlen iramban feltörekvő ország, így magában nem lehetett mit kezdeni, azzal nehéz volt azonosulni. Azzal sokkal könnyebb volt, amit a filmekben láttak az emberek. Ráadásul az sem segítette a helyzetet, hogy

Ők egyből megtalálták a K-Poppal, a J-Poppal, az animékkel, mangákkal azt, amivel külföldön hatalmas tömegeket tudtak megmozgatni. Kínának megvolt a küzdelme azzal, hogy megtalálja, melyik az a kulturális termék, amivel meg tudja a külföldieket fogni. Nem csak egy gazdasági szuperhatalomként, hanem kulturálisan is erős országként akarta felhelyezni magát a térképre. Igazából a klasszikus kultúra alaposabb bemutatása, illetve a Konfuciusz Intézetek hálózatának létrehozás erre egy jó eszköz volt.

Ha már más ázsiai kultúra: mennyire mossák össze Magyarországon a kínai, japán és koreai kultúrákat? Ez vajon a sematizálás folyamata miatt volt, vagy pedig más az ok?

A mai fiataloknál azt látom, hogy meg tudják különböztetni egymástól a koreait, a japánt és a kínait. Különösen, mivel a modern koreai és a japán popkultúrának van egy nagyobb bázisa itthon is. Kína viszont nehézkesen azonosult ezzel a popkultúrával, nehezen találta meg az egyedi hangját. Annak ellenére, hogy

azt mégsem ismerik annyian, mint mondjuk a koreait, ami a kialakulásakor jó időben volt jó helyen. Az, hogy sok esetben mégsem tudjuk megkülönböztetni a japán, kínai, koreai kultúrát vagy nyelvet egymástól, szerintem azért is van, mert az oktatásunk nem figyel oda arra, hogy ezeket átfogóbban bemutassa. Nemrég nyitottam ki a 12-es történelemkönyvemet, ez viszonylag újabb nyomású könyv, és Kína modern kori történelme le volt benne rendezve egy A4-es oldalon.

Nyilván szakemberek állítják össze, nem is akarom megkérdőjelezni azt, hogy mi kerül kiadásra, csak ugye nálunk nem nagyon történik meg a távol-keleti országok történelmének bemutatása, sem általános, sem középiskolában. Úgy gondolom, hogy előbb-utóbb ez mégis meg fog történni. Szükségessé válik, hogy erről tanuljanak az emberek, hiszen olyan erős most már Kína, illetve más ázsiai országok jelenléte, hogy a tudatos szülőknek és a tudatosabb diákoknak meglesz erre az igénye.

Ez  az internet korában, amikor mindent könnyen megtudhatunk, eléggé meglepő. De ha nem az internetről, akkor hogyan bővítheti valaki a Kínáról való ismereteit?

Magam is sok előadáson veszek részt, ami Kínára fókuszál, ami laikus közönség előtt is nyitott, látogatható. Úgy látom, hogy az érdeklődés nagyon nagy. Az, hogy az emberek ebből igazából mit szűrnek le, azt nem tudom,

Távol van Kína Magyarországtól, ez az itteni diaszpórával kapcsolatos sok dolgot megmagyaráz. Vagy jelenthet: Kína belpolitikai berendezkedése az élet sok területére kihat. Viszont itt, egy másik civilizációs környezetben ez az anyaországi hatás mennyire tud érvényesülni?

A kínai bevándorlók esetében általános volt az a felfogás, hogy az itt élőket nagyon nem érdekli a politika, csak az, ami őket közvetlenül érinti. Őszintén szólva én nem így látom. Természetesen rétegzett ez a dolog is. Nyilván itt is lesz olyan, akit jobban fog érdekelni, hogy mi zajlik ebben az országban; és lesz olyan, akit kevésbé. Azonban az általánosan elmondható, hogy az értelmiségi réteg nyomon követi, mi történik a magyar politikában. Nem feltétlenül tudja az összes politikus nevét, ahogy mi tudjuk, de azért a nagyobb rendelkezésekkel tisztában vannak. Az is természetes, hogy elsősorban a politika azon a része érdekli a bevándorlókat, ami az ő mindennapos létükkel kapcsolatba hozható. Ilyen téma lehet a bevándorlás szabályozása, a vízumtörvények, a lakásvásárlás.

Apropó, bevándorlás. Lassan mindenről beszéltünk, de arról nem, hogy milyen úton jöttek ide az úttörők után a többiek. Akik később idejöttek, azok miért pont ide jöttek, Magyarországra? Esetleg volt információjuk arról, mit és hogyan lehet itt magukkal kezdeni?

Igazából

általában kiterjedt családi-baráti kapcsolaton keresztül. Előfordulhat, hogy a család egyik tagja eljött, nyitott egy éttermet, megosztotta a tapasztalatait az otthon maradottakkal, mi hogy működik, és akkor jött egy másik családtag vagy ismerős, és nyitott egy másik éttermet.

Akkor azt ki lehet jelenteni, hogy az itteni kínaiak e kapcsolatok mentén összetartanak?

Igen vannak ezek a kiterjedt családi és baráti kötelékek, illetve látszik az is, hogy a csoportok tartományi szinten is rendeződnek. Azok, akik egy tartományból jöttek, összetartanak. Kína ugye egy óriási ország, és a különböző tartományok kulturális szokásai, hagyományai, ízei eléggé eltérőek lehetnek. Ezért van, amikor Pekingben két bevándorló munkás találkozik, és megtudják, hogy földiek, akkor onnantól kezdve nagyon jól megértik egymást.

Megjelenik az önszerveződés, képesek a tartományi differenciálódáson felülemelkedni?

Attól függ, hogy milyen szinten akarják magukat reprezentálni. Ha kínai kisebbségként, akkor nyilvánvalóan van egy általános nagy összefogás, de amikor holdújévet vagy bármi mást ünnepelnek, és össze kell jönni egy étterembe, akkor kisebb baráti, családi csoportokra oszlanak.

Valamikor még a kilencvenes években láttam először mandarin nyelvű újságot Magyarországon. Én úgy tudom, emögött egy közös, kínai-magyar kezdeményezés állt.

A kínai nyelvű hetilap kiadása kínai kezdeményezés. A nagyobb rendezvények, mint a turisztikai hét, vagy az éppen nemrég lezajlott kínai filmnapok – ahol sok itt élő kínai család is megjelent – mögött többségében kínai cégek állnak, kínai érdekcsoportok.

milyen mély gyökerei vannak, és a klasszikus kultúra mellett a modern kínai kultúra is érdemes a bemutatásra.

A Ganz-telep körül az évek alatt már láttam egy teljes kínai szórakozónegyedet kinőni a földből, kaszinófélével és diszkóval együtt. Ez azt is jelenti, hogy csak ide járnak szórakozni?

Ők úgy szórakoznak az én tapasztalatom szerint – bár még nem voltam kínaiaknak szóló diszkóban Budapesten –, hogy éttermekbe járnak nagyon sokat. Számukra a családi és baráti összejövetel, vagy egy üzleti találkozó nagyon kötődik a jó kínai étel elfogyasztásához. Elmennek, koccintanak, beszélgetnek. Sokkal jobban kedvelik szerintem ezt a fajta kikapcsolódást, mint mondjuk tényleg elmenni valami zenés szórakozóhelyre vagy akárhova.

Eddig megtudtuk azt, hogy a magyarok mit gondoltak, gondolnak a kínaiakról – de vajon ők mit gondolnak rólunk?

Erre azért nehéz válaszolni, mert én

A kínaiakra nagyon jellemző az „arcnak” a megőrzése, hogy mindig a legjobbat mutatják és a legjobbat próbálják adni. És ebbe beletartozik az is, hogy ha én megkérdezem, mit gondoltok a magyarokról, nem nagyon fognak negatív kijelentést tenni, kritikát megfogalmazni – még akkor sem, ha véletlenül nincsenek jó véleménnyel rólunk. Azt fogja mondani a legtöbbje, hogy jó, szuper, hogy teljesen rendben van minden.

Volt egy kis kutatás, amit végeztünk az itt élő kínaiak körében 2016-ban. A kutatás egy része arra is kitért, hogy milyen atrocitás éri őket, mennyire szembesülnek diszkriminációval a mindennapjaik során. A legtöbbjük azt válaszolta: érzik, hogy van diszkrimináció, és ez leginkább abban jelenik meg, hogy lenézik őket, esetleg nem tartják őket elég értelmesnek. Ennek az egyik oka lehet a nyelvi akadály, ami nehezen átléphető sok esetben. De ez nyilván abból is adódik, hogy ha valamelyik kínai töri a magyart, egyszerűbb kifejezéseket használ vagy nem megfelelő módon használja azokat a kifejezéseket, akkor nem feltétlenül fogunk neki magas értelmi szintet tulajdonítani, holott lehet, hogy ő éppen egy egyetemi professzor. Igen, ez van sajnos. Igazából arról számoltak be az itt élő kínaiak, hogy

Nem gondolják, hogy ez egy túlzottan nagy probléma. Ez egybevág azzal, amikor idejöttek harminc éve, akkor azért maradtak itt, mert egy viszonylag befogadó közeget találtak a magyarok között. Egy viszonylag stabil közeget, tehát nem voltak olyan kilengő ellenérzések, ami miatt úgy gondolták, hogy itt nem lehetnek biztonságban.

Volt-e előzetes tudása az idősebb kínaiaknak Magyarországról? Volt-e valami speciális, azon túl, hogy itt fura nyelvet beszélnek és érdekes szokásaik vannak?

Nagyon sokat beszélgettem kínaiakkal Pekingben arról, hogy mit tudnak Magyarországról. Tipikus volt, amikor egy pekingi taxiban megkérdezték tőlem, hogy „Honnan jöttem? Orosz, ukrán, amerikai? Magyar?! Hú, a hunok… de akkor neked miért nem olyan a szemed, mint nekünk?” Ebből is látszik, hogy van egy fajta tudásuk az átlagembereknek is Magyarországról.

esetleg, aki jobban informált, az ismeri már Budapestet, tudja, hogy ez a főváros. Vannak olyanok, akik ismerik Petőfit a Szabadság, szerelem című verse miatt. Van egy fajta szimpatizálás velünk, pont a ’48-as szabadságharc miatt is: azt gondolják ugyanis rólunk, hogy ezt a népet nem lehet könnyen megtörni. És természetesen a régi magyar foci, valamint a sztárjai, mint Puskás, az ő nevét is ismerik. Akikkel én beszéltem, azokban pozitív kép volt mind a magyarokról, mind pedig Magyarországról. Aztán amikor idejönnek, ez lehet, hogy változik. Vannak negatív tapasztalatok is, amikor azt érzik, hogy friss bevándorlóként ki akarják őket használni, esetleg nem járnak el velük korrekt módon. Nagy általánosságban nem beszélhetünk ennek ellenére sem negatív képről.

Említette, hogy a biztonság fontos szempont volt az első kínaiak megjelenése kapcsán. Ezt úgy kell érteni, hogy az Ázsia más részein néha felcsapó Kína-ellenességnek nyomát sem találták Magyarországon?

Nagyon

az, hogy biztonságosan tudják a saját vállalkozásukat elindítani és megtartani. És ezt folyamatosan monitorozzák is. Mint mondtam, kiterjedt ismerősi körük van az egyes országokban, és folyamatosan kommunikálnak egymással. Például probléma volt, hogy Párizsban megnőtt azoknak a zsebtolvajoknak a száma, akik kifejezetten a kínai turistákra specializálódtak. Ez a hír azonnal visszajutott Kínába és egyből elterjedt, hogy Párizs nem jó hely a kínai turistáknak. Tehát tudják, hova érdemes menni, hol van biztonság.

És Magyarország?

Magyarországról bennük pozitív kép van. Az országunk élhető számukra, olcsó, tiszta levegőjű, jó az étel minősége – ez nekik nagyon-nagyon fontos. Pluszban van egy jól működő kínai bevándorló közösség, akik itt élnek már harminc éve. Ezek mind-mind ilyen pozitív visszajelzések. Ehhez hozzájön még a lakáspiac és az oktatási rendszer, ez nekik nagyon fontos. Ők úgy gondolják, hogy európai szintű oktatási rendszer van nálunk. A kínaiaknak az oktatás, különösen az általános és középiskolás gyerekeké az egyik legfontosabb szempont.

És akkor egy a személyes léthelyzetemből adódó kérdés: többször előfordult már, hogy olyan cikkeket olvastam a magyar sajtóban, amelyek egyszerűen „chinatownozták” a Ganz-telepet, a józsefvárosi piacot és a közelükben lévő józsefvárosi városrészeket. Ilyenkor mindig feltört bennem az az érzés, hogy ez nem teljesen adekvát leírás, ugyanis a kínaiakon kívül sok más ázsiai náció is megfordult itt – leginkább a vietnamiak és a mongolok. Úgyhogy én inkább „Asiatownnak” hívnám a jelenséget. Hogyan látja ezt a kérdést: volt-e „Chinatown”, vagy az általam kreált „Asiatown” inkább jobban leírja a valóságot?

Nagyon jó megfogalmazás, jól látja, hogy nem egy közösség volt ott, hanem sokan vegyültek azok közül, akik bejöttek, legfőképpen vietnamiak és kínaiak. Ezt az „Asiatownt” esetleg védjegyeztetni kellene. Mert nem hallottam mástól, de tökéletesen leírja azt, ami ott történik. Amúgy mindig egy óriási kérdés volt, hogy Chinatownnak számít-e. Azt szokták mondani, hogy Magyarországon nincs hivatalosan Chinatown. Mert ugye a Chinatown az, ahol tényleg ott élnek az emberek, egy hosszú ideje fennálló, tipikusan kínai kapuval, lampionokkal…

... és oroszlánokkal…

Igen, oroszlánokkal is akár. De én ezzel nem feltétlenül értek egyet. A Chinatown jelenségét is újra kellene gondolni, kicsit flexibilisebben kéne kezelni, hiszen nyilvánvalóan

Azon múlik, hogy ez jól működő, saját magát fenntartani képes közösség-e, hogy van-e lakhatási, élelmiszer- és ruhavásárlási lehetőség. Ez megvolt anno a Ganz-telep és az egykori józsefvárosi piac kombinációjánál, és most megvan a Monori Center környékén is.

A Ganz-telep körül sok a legenda. Tényleg élnek ott emberek életvitelszerűen? És dolgoznak vietnamiak is a kínai gyorsbüfékben, ahogy például kurdok dolgoznak sok török étteremben?

Én nem láttam még ilyet, őszintén szólva. Már annyi lehetőség van az étteremnyitásban, pláne manapság, hogy sorra nyílhatnak a vietnami és a thai éttermek. Szerintem a hazai vietnami éttermek magasabb gasztronómiai élményt nyújtanak egyébként, mint azok a kínai gyorséttermek, amiket nagyon-nagyon szeretünk, de igazából népétkeztetési szerepet töltenek be. Ezért nem látom azt, hogy miért jönne ide egy thai vagy egy vietnami, hogy egy ilyenfajta kínai konyhát nyisson. Persze a kínai gyorsétteremek mellett megjelentek a high end kínai éttermek is, amik magasabb árért magasabb minőséget, tradicionális ízeket mutatnak be. 

A Magyarországon élő kínaiak mennyire azonosítják magukat kínaiként? Hol lehet az identitásuk határa, ha egyáltalán van?

Saját tapasztalatom és a kutatásom azt mutatja, hogy aki felnőttként, első generációsként vándorolt Kínából Magyarországra, az kínainak vallja magát. Akárhányszor kérdeztem meg, hogy milyen nemzetiségű, egyből kínait mondott. Ez a dolog változik a másfeledik és a második generációsoknál: akik itt szocializálódtak, itt nőttek fel, náluk nem egyértelmű ez a dolog. Sokan elkezdik ezt körbe írni, hogy „én Kínában születtem, de már itt nőttem fel”, szóval nincs egy egyértelmű válasz…

Lesznek olyanok is, akik egyikkel sem tudják magukat azonosítani, akkor keresnek egy harmadik identitást; vagy lesznek azok, akik tényleg magyarnak mondják magukat, mert itt nőttek fel, a barátaik magyarok, magyarul beszélnek, kevésszer látogattak haza. Ez nyilván attól is függ, hogy a szüleik mennyire tartották itthon az kínai szokásokat. Vannak olyanok, akiknek a szülei nagyon erősen próbálják a gyerekkel tartani a kínai kultúrát, viszont lesznek olyanok, akik pedig nem – akik úgy gondolják, hogy beszéljen csak magyarul, és nem is erőltetik a kínai nyelvet otthon. Tehát ettől is függ. Attól is függ, hogy valaki felnőttként jött-e el, és gyakorlatilag az életének a java részét, amikor kialakulnak a baráti kapcsolatok, a szokások, azt Kínában töltötte, avagy Magyarországon.

Idén lesz hetven éve, hogy a Kínai Népköztársaság és az akkori magyar állam felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot. Ez az itt élő kínaiak körében mennyire ismert és mennyire foglalkoztatja őket?

Az itt élő közösség vezetőinek a mindennapjaiban ez nagyon benne van. Ők mozgolódnak, ugye ez egy óriási szó. A neten látom, Wechaten, Facebookon folyamatosan jönnek a hírek, hogy beszélnek az ötvenes évek óta itt élő diákokkal, diplomatákkal, akik itt maradtak, készítenek velük interjút, esetleg ki is nyomtatják azokat a riportokat, tehát a közösség vezetői szempontjából, akik a kulturális életet összefogják, most igen jelentősen benne van a mindennapjaikban. Az, hogy a többi itt élő kínainak, aki esetleg a piacon dolgozik, étterme van, vagy esetleg kötvényes bevándorló, a mindennapjaiban mennyire van jelen? Nem gondolom, hogy ezen gondolkoznának állandóan.

A kínai kultúra megtartása, megléte mennyire jellemző az itt élő kínaiakra? És mennyire nyitott a kívülről jövő kulturális behatásokra a kínai kultúra? Azt nem lehet mondani, hogy a kínai – a japánhoz hasonlóan – teljesen átitatódott volna mondjuk az amerikai kultúrával.

Amikor Kínát próbálja megérteni az ember, amikor attól tartunk, hogy Kína majd lerohanja vagy kivásárolja a világot,

Ez a saját, több ezer éves kultúrájából táplálkozik, illetve abból, hogy ez az ázsiai kultúrának a szülőföldje. És ezt a fajta kultúrfölényét tartani is akarja, be akarja bizonyítani a világnak is, hogy Kína elsősorban egy kulturális ország, gazdaságilag és kulturálisan is nagyon erős. Ezt próbálja mutatni a világ felé, ezért is jönnek létre a Konfuciusz Intézetek, hogy ezt a kultúrát hitelesen képviseljék más országokban. Ezek a kínai tradíciók, amelyek a konfucionizmusból erednek, jelen vannak még most is a társadalomban, azok itt is megmutatkoznak és itt is jelen lesznek. A diaszpórán belül is mozgatói lesznek annak, hogy miként rétegződik a közösség, milyen lesz a szülő-gyerek viszony, vagy mekkora szerepe lesz az oktatásnak. Ez még itt is egy nagy hajtóerő lesz.

Ha már hajtóerőről beszélünk: az itt élő kínaiak generációk alatt  magyarokká válhatnak? Hiszen a kínai kultúra erőteljessége az itt, Európában némileg oldódhat, a hatása kevésbé érezhető a mindennapokon. Vagy önmagában olyan erős identitásképző a kínai kultúra, hogy itt, tízezer kilométerre Kínától is elegendő legyen a kínaiság megtartására?

Igazából

Nem tudom, hogy mit nyújthat nekik a magyar kultúra. Számomra ez a legnagyobb kérdés. Nekem a magyarság jelent valamit. Jelenti azt, hogy megtanultam a történelmemet, megtanultam a kultúrámat, van egy olyan büszkeség, ami a magyar kultúrával kapcsolatos; de nem tudom, hogy egy kínainak ez mit jelent. Mit jelent neki magyarnak lenni? Mivel tud azonosulni igazából? A második generációs kínaiakban van egy fajta belső vívódás, Ez egy rögösebb út, ami az önmeghatározáshoz vezet. Itt nőttek fel ebben az országban, részt vettek a magyar oktatási rendszerben, magyar barátaik vannak, magyarul beszélnek, ezért lehet, hogy inkább magyarnak vallják majd magukat. De az is lehet, hogy kínainak, vagy az is, hogy magyarországi kínainak. Elég komplex a kérdés.