Az ellenzék megkezdte pávatáncát

„Évek óta érdeklődve figyeljük, ahogy az ellenzéki pártok minden választás előtt belekezdenek különös pávatáncukba a különböző jelölti helyekért. Ezt a szofisztikáltabb időkben koor­dinált jelöltválasztás vagy előválasztás útján rendezik, volt idő, hogy egyszerűen a pártok közötti erőviszonyok határozták meg, ki mondhat jelöltet egy adott pozícióra, és előfordult olyan eset is, amikor az egészből nem lett semmi, mindenki ment a maga útján, aztán lesz, ami lesz.

Nincs ez másként a most következő önkormányzati választások előtt sem, hiszen már tavaly december óta semmi mással nem foglalkoznak a balliberális oldal tisztelt képviselői, mint hogy készülnek a nagy megméretésre. Hogy könnyebben megértsük a mostani ellenzéki gondolkodást, érdemes néhány alapvető tételt tisztázni, ami meghatározza a készülődést.

Októberben újabb öt évre választjuk meg a települések vezetőit. Alapvető tézis, hogy a politikai építkezés legfontosabb pillére az önkormányzatiság, hiszen ez a legkönnyebb kapcsolódási pont az emberekhez, illetve egyszerre jelent felügyeletet a helyi médiumok felett és biztosít pozíciót, valamint források feletti rendelkezést. Amikor a szocialisták 2002 után 2006-ban is megszerezték a kormányzás lehetőségét, a Fidesz túlélését – nyilván az őszödi beszéd és következményei mellett – az tette lehetővé, hogy 2006-tól nagyon sok önkormányzatban tudta biztosítani a fennmaradáshoz szükséges igényeket.

Mivel a balliberális politikai oldal – szerintem hibásan – folyamatosan a kormányzati szinten próbálja építeni közösségét, így az elmúlt években állan­dóan az országgyűlési választások és a parlamenti munka határozta meg az ellenzék gondolkodását. Tekintve azonban, hogy októbert követően 2022-ig nem lesznek választások, az életben maradás egyedüli zálogát jelenleg az esetleges önkormányzati munka jelentheti mind működési, mind pedig politikai értelemben.

A mostani helyzetben és az önkormányzati választási logikának köszönhetően azonban a liberális szemlélet csapdahelyzetbe került. Bár lehetne arról is messzemenő vitákat folytatni, hogy az összeállások szavazatmaximalizálás szempontjából pozitív vagy negatív hatást eredményeznek, de most higgyük el nekik, hogy az egy az egy elleni küzdelem jelenti a legnagyobb esélyt. Csakhogy ki legyen az az egy? A balliberális gondolkodásmód csodája, hogy kisajátítja magának az általános jó megítélését.”