Ellenzéki összefogás: súlyos belviszályok és bizonytalanság Sopronban

2019. július 29. 10:34

Polgármesterjelölt helyett egyelőre csak belső ellenzék jutott a soproni ellenzéknek. Miközben az ellenzéki oldalon elindult az adok-kapok, a Fidesz jelöltje már javában kampányol. Választási körkép Sopronból.

2019. július 29. 10:34
Kereki Gergő
Kereki Gergő

Vészesen közeledünk az augusztushoz, de Sopronban még mindig nem sikerült polgármesterjelöltet állítania az ellenzéki összefogásnak.

Bő két hónappal az októberi önkormányzati választások előtt, forrásaink szerint több név is a kalapban van, a végső döntést pedig az utolsó pillanatban, augusztus közepén fogják meghozni az ellenzéki összefogásban résztvevő szereplők.

A Fidesz jelöltje,

Farkas Ciprián ehhez képest már gőzerővel kampányol,

valódi ellenfele pedig így egyáltalán nincs.

Helyi polgármesterjelölt híján

A Magyar Nemzet értesülései nyomán kerestük meg a soproni ellenzék kulcsfiguráit, akiket Varga Norbert polgármesterjelöltként való indításával kapcsolatban kérdeztünk. Az egyetemi docens személye azért is érdekes, mert

Varga nem Sopronban, hanem az attól húsz kilométerre fekvő Hegykőn él.

Kérdés, mekkora esélye van a lokálpatriotizmusáról híres városban egy olyan politikusnak polgármesterválasztást nyernie, aki még csak nem is a város lakója. Vargának ráadásul nem Sopron „bevétele” lenne az első politikai vállalkozása, a 2010-es önkormányzati választáson ugyanis még Hegykőn próbálkozott a polgármesterséggel. Sikert nem ért el, a szavazatok csupán egyharmadát zsebelte be, miközben ellenfele Szigethi István toronymagasan, 62 százalékkal nyert.

Kérdésünkre, ronthatja-e Varga esélyeit az, hogy nem helyi lakos, a Momentum soproni alapszervezetének vezetője azt válaszolta: „hogy hol lakik Varga doktor, az Varga doktor dolga”.

Az MSZP helyi elnöke, Németh Imre szerint egyenesen előny, hogy Varga nem soproni,

hiszen „Sopronnak végre ki kell törnie abból a bezártságból, ami már 12 éve tart, hogy csak saját magával van elfoglalva”.

Azt ugyanakkor mindketten leszögezték, hogy még nincs hivatalos jelölt, így Varga sem számít annak. Az MSZP-s Németh kérdésünkre elmondta: augusztus közepén fogják bejelenteni az ellenzék soproni polgármesterjelöltjét, de beszélt arról is, hogy jelenleg több jelölt „van a kalapban”. Németh azt is elárulta, hogy Vargát egy Magyar Nemzet cikk nyomán keresték meg: „a Magyar Nemzetben jelent meg egy cikk erről, mi akkor Varga Norbertet megkerestük, tehát a Fidesznek köszönjük szépen, hogy adtak egy tippet. Varga Norbert így bent van a kalapban” – mondta lapunknak. „Ennyire nincs jelöltjük, hogy a Fidesznek kell tippet adni?” Tettük fel a kérdést a szocialisták helyi elnökének. „Van, ne tessék a szavaimat kiforgatni. Van jelöltünk. Három jelölt is van, velük folynak a tárgyalások. De a nevüket nem fogom nyilvánosságra hozni. Van munkahelyük, némelyiknek az állami szférához kötődően, nem szeretném őket olyan helyzetbe hozni, hogy bármilyen hátrányt szenvedjenek”.

Súlyos belviszályokkal terhelt a soproni ellenzék

Nem csak az a helyi ellenzék problémája, hogy mindezidáig nem sikerült helyi jelöltet állítani, de

súlyos belviszályok és személyi ellentétek is sújtják a kormánypártok kihívóit. 

Bár július közepén a soproni ellenzék bejelentette a „minden eddiginél szorosabb ellenzéki összefogást”, a Jobbik, az MSZP, a DK, a Momentum, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által tető alá hozott alkut a Párbeszéd nem fogadja el, így a párt helyi politikusa, Jakál Adrienn más soproni ellenzéki politikusokkal (Póczik Roland és Gibicsár Imre) karöltve megalakította a Leghűségesebb Városért elnevezésű csoportot, amelynek célja az őszi önkormányzati választáson való indulás. Jakál egyébként a mandátumáról tavaly lemondó Vörös Viktor helyére ült be a soproni közgyűlésbe, ahol egészen idén nyári kilépéséig az MSZP-frakció tagja volt. 

Jelenleg tehát Sopronban a két ellenzéki csoportosulás egymással párhuzamosan készül az őszi önkormányzati választásokra, de polgármesterjelöltet hivatalosan még egyik csapat sem nevezett meg. Az eddig lappangó személyi ellentétek is felszínre törtek az elmúlt hetekben.

2014-ben az MSZP–DK–Együtt–PM színeiben, listáról a soproni közgyűlésbe bejutó Vörös Viktor például egy Facebook-hozzászólásban kommentálta úgy a soproni ellenzék helyzetét, hogy azt nem lehet teljes körű összefogásnak nevezni, szerinte az ellenzék „kétfelé szakadásáról” van szó, amelynek során az MSZP és a Momentum „a rossz oldalra” állt. De Vörös írt arról is, hogy „Sopronban szégyenteljes vége lehet az ellenzéki összefogásnak”. A volt önkormányzati képviselő súlyos kritikát fogalmazott meg az ellenzéki tárgyalások kapcsán, mondván, „amikor már nem a feladat elvégzésén, hanem a posztok kiosztásán a sor, akkor mindig előkerülnek a semmittevők”.

Az idén nyáron az MSZP-ből kilépő Póczik Roland pedig a közösségi oldalán ment neki a szocialisták politikájának. A soproni MSZP volt elnöke arról írt, hogy teljesen más dimenzióban képzeli el a baloldali politizálást.

Németh Imre Póczikról és Jakálról: „Elkeseredettek, kimaradottak klubja” – „megélhetési politikusok”

Póczik és Vörös szerepvállalásáról megkérdeztük a soproni MSZP jelenlegi elnökét, Németh Imrét. A szocialisták helyi elnöke az „elkeseredettek és kimaradottak klubjaként” jellemezte Póczikékat. Kérdésünkre elmondta, fennáll a veszélye annak, hogy Póczik és Jakál Adrienn is elindul az őszi önkormányzati választáson, így pedig az ellenzék esélyeit csökkentik. „Ennek a veszélye megvan, talán a választók majd felismerik, hogy mi az oka annak, hogy ezek az emberek politikai kalandorságba kezdenek.

mondta Németh.

Németh egyébként arról is mesélt, mi az oka annak, hogy a Párbeszéd politikusa, Jakál Adrienn kiszállt az ellenzéki összefogásból. Szerinte „Jakál Adrienn öt hónapnyi tárgyalás után, amikor az utolsó tárgyalásnál jártunk, és végére pontot akartunk tenni az összefogás végére, akkor Kocsis-Olivio párbeszédes pártigazgató oldalán jelent meg, és azok a feltételek nem feleltek meg nekik, amelyeket az összefogásban részes pártok kínáltak. Felállt a tárgyalóasztaltól, otthagyott minket, majd elkezdte gründolni ezt a társaságot” – mondta Németh, hozzátéve:

Jakálnak az volt a problémája, hogy nem kapott biztos, befutó helyet az ellenzék kompenzációs listáján.

Jakállal kapcsolatban egyébként a Momentum soproni alapszervezetének első embere is nyilatkozott nekünk. Szerinte Jakál Adrienn minden lehetőséget megkapott arra, hogy részese legyen az ellenzéki összefogásnak, de a felajánlott körzeteket nem tudta elfogadni. „Jakál azzal vádolja az ellenzéket, hogy pozíciókon alkudozunk, holott ő maga azért nem részese az összefogásnak, mert pozíciót szeretett volna minden áron és minden eszközzel – mondta a Momentum helyi politikusa. „Jakál Adrienn bármelyik körzetben indulhatna, amelyikben szeretne, ezt felajánlotta neki az ellenzék, Jakál ennek ellenére nem szeretne részt venni ebben az összefogásban”, azt már Németh tette hozzá, hogy Jakálnak inkább egy befutó hely kellett volna a kompenzációs listán. „Öt kompenzációs mandátum osztható ki Sopronban. Ebben az összefogásban jelenleg öt ellenzéki párt és egy civil szervezet van, ha a Párbeszéd is benne van, akkor az hét szervezet” – magyarázta a helyzetet a szocialista politikus utalva arra, hogy Jakál Adrienn nem fogadta el, hogy ő nem kapott bejutó helyet, nem jutott be az első ötbe.

A soproni kérdés kapcsán megkerestük Jakál Adriennt, Póczik Rolandot, valamint Vörös Viktort is. Válaszaikat cikkünk második részében fogjuk közölni.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. július 29. 12:25
Szépek és szelídek. Szelindek ...
Béna Géza
2019. július 29. 12:11
Ezek akkor tudtak összefogni amikor meg volt a lehetőségük a rablásra gyilkolásra padlássöprésre most is arról álmodoznak hogy ha majd övék lesz a hatalom mindent visznek!!!!
kunfia
2019. július 29. 11:20
Tehát veszekednek? Akkor Orbán hazudott,hogy Gyurcsány csak utasítja az ellenzéki pártokat,mert ő olyan vezére az ellenzéknek,mint
nyugalom
2019. július 29. 11:13
Ezek az alakok megélhetési, botcsinálta figurák. Az összefogás ámítás - miért is engedné át valaki a helyét egy másik párt emberének? Hülyeség. Nem mszmp ez már! Persze mindegyik onnan származik, ezért nem is tudnak mást kitalálni. Csak könyökölnek, tülekednek, marják egymást vicsorogva! Nincs önálló programja egyiknek sem, hülyeségeket beszélnek, megváltóként jelentkeznek, de mindenkinek tudnia kell, a közgyűlés dönt mindig, nem egyszemélyes az önkormányzat!!! Ha viszong márki-félét akarnak, akkor majd ne panaszkodjanak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!