A Jobbik történelmi bűne

A magyar politikai táborok közötti mai törésvonalak, a jobb/bal, nemzeti/kozmopolita, lokalista/globalista, antikommunista/utódkommunista ellentétek jelenleg egymásra épülnek, egymást erősítik, de nem volt ez mindig így. A három évtizede lezajlott rendszerváltozás idején a jobb- és a baloldal közötti törésvonal nem esett egybe.

A nemzet központi értékkategóriája mentén mélyen fekvő törésvonal akkor még keresztbe metszette az egyes politikai erőket. E törésvonal mentén szakadt majdnem a Fidesz 1993-ban, végül csak néhány prominens nemzetellenes figura távozott, a párton belüli SZDSZ legmilitánsabb alakjai Fodor Gábortól Molnár Péterig, e törésvonal mentén szakadt ki az MDF-ből az MDNP, s e törésvonal taszította párton kívülre az MSZP valamennyi nemzetben gondolkodó politikusát, Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyáson keresztül Szili Katalinig.

Arra is volt példa, hogy egész pártok araszoltak át a nemzetiről a nemzetellenes oldalra. Az MDF volt a nemzeti erők zászlóshajója 1987–88-ban, megalakulásakor, s az SZDSZ társutasaként végezte be dicstelen pályafutását 2010-ben, a nemzetellenes oldalon.

A másik, még mellbevágóbb példa a Jobbiké, mely a gyorsaságot, célirányosságot és vehemenciát illetően rekordot jelent a rendszerváltozás óta eltelt történelmi időszakban.

S itt hadd tegyünk egy rövid kitérőt! Sokan összekötik a Jobbik 2014-es néppártosodását a nemzeti törekvéseket rendre megtorpedózó, 2016-ban kezdődött politikai vonalvezetéssel. Amit nyugodtan nevezhetünk vállalt, nyílt, a maga nemében következetes nemzetáruló politikának. Holott a kettő messze nem feltételezi egymást, sőt.