Cselekednünk kell, mert fogyunk, pusztulunk, veszünk – Dunaszerdahely alpolgármestere a Mandinernek

A szlovákiai államelnök-választáson a liberális Zuzana Čaputová futott be győztesen. Mi állhat az ő sikere mögött?

Szlovákia változás előtt áll, a politikai sakktáblán már elkezdődtek az első lépések, amikor a Kuciak-gyilkosság után lemondásra kényszerült az akkori miniszterelnök és belügyminiszter. Sokáig úgy tűnt, Fico és Kaliňák széke megdönthetetlen, de a nép és a külpolitikai nyomás győzedelmeskedett. Ekkor elindult egy folyamat, az államfőválasztás ennek egy következő lépése. Az ismeretlenségből előtörő Čaputová szimpatikus lett a jobboldal számára, valamint a politikától elfordulók számára is. De megnyerte a szintén jobboldali jelölt, Mistrík szavazóit is, nem beszélve a felvidéki magyar konzervatív szavazók többségéről. Ők miután nem tudtak szavazni az MKP jelöltjére annak visszalépése miatt, ugyancsak Čaputovát támogatták. Kampánya jól átgondolt, pozitív üzenetekkel teli kommunikációs csomag volt, és úgy tűnik eljött az idő, amikor az ország női államfőt szeretett volna. 

Az ő személye milyen kisebbségpolitikát ígér? Remélhető magyarbarát fordulat?

„A többség kötelessége bármilyen kisebbség kedvében járni” – hangzott el a dunaszerdahelyi látogatásakor a kampányában. Nos, egyelőre csak gesztusokat láthattunk, hallhattunk. Egy-egy magyar köszönetnyilvánítás, látogatás a Csallóköz szívében. Megköszönni a szavazatokat a kisebbségek nyelvén egy szép gesztus,

A kiállásról és az elfogadásról, az ország jövőjének a közös építéséről még nem hallottunk konkrét terveket a megválasztott új államfőtől. 

Egyáltalán, milyen jogkörökkel bír az államelnök Szlovákiában, és milyen ráhatása lehet a magyarság helyzetére?

Az államfő jogkörei kifejezetten korlátozottak Szlovákiában. Törvényeket ír alá vagy ad vissza, kinevezi a kormány tagjait, a bírákat, népszavazásokat hirdet ki, enyhítheti a bíróság által kiszabott büntetéseket, de kegyelmet is adhat. Az államfőnek inkább morális, társadalmi tekintélye van, mintsem hatalma, az ugyanis a kormány kezében van. 2015-ben ugyan kezdeményezte az államfői jogkörök kiszélesítését az Egyszerű Emberek (OľaNO) képviselője, Miroslav Kadúc, de a parlamenti képviselők nem szavazták meg azt az alkotmánymódosítást. Mivel az államfő jogkörei eléggé behatároltak, ezért valószínűleg csak egy-egy törvény visszaadásával vagy nemtetszésének kinyilvánításával tud a kisebbségek mellett kiállni. 

Mire vezethető vissza a szlovákiai magyarság alacsony választási hajlandósága?

Az alacsony választási részvétel talán annak is tudható be, hogy az itt élők nem érezték magukénak egyik jelöltet sem. Míg a győztes az ismeretlenségből érkezett, addig a kipróbált diplomatát a Smerhez fűződő viszonya tette elfogadhatatlanná. Mivel a második fordulóban már nem volt magyar nemzetiségű jelölt, ezért érthető a távolmaradás is valamilyen szinten. Čaputová a dunaszerdahelyi járásban könyvelheti el a legjobb eredményt, hiszen nagy arányban győzni tudott.

Ez az apátia mennyire jellemző általánosan a szlovákiai fiatalságra? 

A választásokra általában az idősek, a középkorúak mennek el. Szüleim példát adtak nekem is, hogy részt vegyek minden választáson, éljek a jogaimmal és válasszak, ne csak szavazzak. Így tettem most is.

szinte minden egyes választáskor. Talán kevés pártnak van az ifjúsággal foglalkozó csoportja is, az iskolákban kevés szó esik a választások fontosságáról, magáról a demokratikus választási rendszerről. 

Nemrég nemzetközivé dagadó botrányt okozott a két szlovák exfutballista által beterjesztett himnusztörvény, amely a magyar nemzeti imádság eléneklését szankcionálta volna. Az államfő azonban megtorpedózta a törvénytervezetet. El lehet felejteni akkor ezt a jogszabályt?

Azt gondoltuk, hogy az úgynevezett. zászlótörvény után már rosszabb nem lehet. Ha igen, akkor az már tényleg a koncentrációs táborok, a fasiszta és a kommunista rendszerek időszakát idézi meg.

Szóval a felvidéki magyarság helyzete egyik rendszer alatt, de a rendszerváltozás után sem rendeződött megnyugtatóan. Az új nemzetállam-építők egymásra licitálnak, például a mostani törvénytervezettel is. Két focistából lett politikus találmánya az egész. Egyikük Dušan Tittel, másikuk Tibor Jančula. Utóbbi még a DAC-ban és a Ferencvárosban is játszott. Nos, a két honatya kitalálta, hogy az már mégsem lehet, hogy a magyar himnuszt énekeljék a DAC-meccsen a szurkolók. Ez pedig a valóságban úgy nézne ki, hogy csak akkor énekelhető el a magyar himnusz, ha Magyarországról hivatalos küldöttség érkezik akár egy önkormányzati, vagy társadalmi, illetve sportrendezvényre. Ha nem, akkor jön a büntetés. Ami nem is kevés, pontosan 7000 euró.

A DAC azonban dacolt a jogszabállyal, talán ennél erőteljesebben nem hangzott fel a Himnusz Dunaszerdahelyen.

Világi Oszkár, a DAC labdarúgóklubjának a tulajdonosa nem hajlott meg, azóta már bizony több ezer magyar énekelte a stadionban Kölcsey remekművét. A klubtulajdonos állta a szavát, a szurkolóknak ez volt a legerősebb segítség. A jelenlegi államfő, Andrej Kiska pedig visszaküldte a parlamentbe a törvénymódosítást. A meccs viszont még nincs lezárva. Sajnos.

Mi az oka annak, hogy egy ilyen javaslat egyáltalán átmehetett a parlamenti többségen?

Az ok? Egyszerű! Többséget kapott a törvénymódosítás. 108 igen, 25 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett fogadták el ráadásul a szabályozást a 13 fős frakcióból 9 Most-Hidas képviselő is megszavazta. De igennel szavazott Grendel Gábor és a teljes Smer-, SNS- és OĽaNO-frakció is. Hogy tudták-e miről szavaznak egyáltalán a parlamenti képviselők, azt jól érzékelteti az a belpolitikai helyzet, hogy az ominózus törvénymódosítás után magyarázkodásba kezdtek a vegyespárt képviselői. Míg az első napokban még bocsánatot kértek és a helyzet orvoslását ígérték, addig később már más magyarázatot is kitaláltak, illetve kritizálták az államfőt is, hogy nem tartotta meg az állítólagos egyezségüket. A himnusztörvény elfogadása bizony a Most-Híd hibája is. Ondrej Dostál, aki szlovák nemzetiségű képviselőként a törvény ellen tette le voksát, már a szavazás előtti két hónapban figyelmeztette parlamenti képviselőtársait. Figyelmetlenség lett volna a képviselők részéről? Ha igen, eléggé szomorú, hogy ilyen megtörténhetett. 

A himnusztörvény kapcsán hívta fel a figyelmet a Felvidék Ma publicistája arra, hogy emellett egy másik, a kisebbségi nemzeti jelképek használatát tiltó törvény is érvényben van Szlovákiában. Ezt mintha elfelejtette volna a közvélemény. Várható-e jogszabály módosítása valamikor?

Lényegében a himnusztörvény és a zászlótérvény is egy törvényben található meg, amely az állami jelképekről szól. A zászlótörvényt is a DAC miatt fogadták el, hiszen azelőtt a mérkőzéseken bizony ott lengett a piros-fehér-zöld zászló a lelátón. Már az is diszkrimináció volt. Hiszen számos esetben lefényképeztük már, amikor más csapatnál, például a kedvelt fővárosi klub Slovan csapatánál idegen zászlók is a kerítésen lógtak. De rájuk, úgy látszik, nem vonatkoznak a törvények, csakis ránk. Ez a törődés viszont nem a túlzott szeretetről szól, hanem a másodrendű állampolgárságról. Apropó, állampolgársági törvény. Nos, ott is a felvidéki magyarok a „hunyók”, pedig több szlovák nemzetiségű veszíti el a szlovák állampolgárságát, mind magyar nemzetiségű. A mai korban,

Az Európai Unió előszeretettel támadja és vonja kérdőre Magyarországot. Szlovákiát valahogy mindig kihagyják a sorból. 

Hogy látja az MKP és a Híd viszonyát? Jelenleg meglehetősen rideg a két párt kapcsolata, de várható - akár országos, akár önkormányzati szinten - együttműködés a jövőben?

A kezdetektől fogva nehéz szót érteni egymással a legmagasabb szinten. A helyzetet nehezíti az, hogy a vegyespárt politikusainak javarésze az MKP-ból került ki. Mindenki mindenkit ismer, és nem felejt. Az egyszerű választó pedig sokszor döntésképtelen, vagy egy harmadik pártot választ. Hiába vannak települések, ahol önkormányzati vagy megyei szinten volt valamilyen együttműködés az utóbbi időkben, az országos politikai viszonylatban azonban ehhez tisztítótűznek kell végigsepernie a felvidéki magyar politikai közéletben. A cél nem lehet más, mint a felvidéki magyarság szolgálata. Ahogy Esterházy János mártírpolitikus is tette, de nem téve különbséget sem vallási, sem nemzetiségi tekintetben senkivel sem. A szavak tettek nélkül mit sem érnek.

Mi viszont szülőföldünkön szeretnénk megmaradni magyarnak és gyermekeinknek, unokáinknak is esélyt adni. Ehhez azonban szükség van azokra, akik képesek megérteni és meghallani a jajkiálltást. Wass Albert szavaival: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség!”

Dunaszerdahelyi képviselőként gyakran találkozik a kétnyelvű táblák ügyével. Hogy áll a kisebbségi eme jogának érvényesítése a Csallóközben?

Immár harmadik választási ciklusomat kezdtem el tavaly, és azt tapasztalom, hogy a kétnyelvű táblák és maga a kétnyelvűsítés még mindig fehér folt egyes településeken. Annak idején néhány vasútállomás mellé még az MKP politikusai, illetve civil aktivisták kezdtek önerőből kétnyelvű helységnévvel ellátott táblákat kihelyezni. A vegyespárt figyelt. Először még nem volt politikai akarat rá, majd idővel meglett. Ilyenkor elmondhatjuk, hogy a civil aktivisták aranyat érnek, mert kikényszerítik sokszor a politikusokból a cselekvést, a tetteket. Számomra öröm volt látni, hogy szülővárosomban már nem csak Dunajská Streda szerepel a vasútállomáson, hanem magyarul is olvasható: Dunaszerdahely.

A hivatali érintkezésben, ügyintézésben pedig minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy bebiztosítsuk a lakosságnak ezt a szolgáltatást. Ami egyébként alapvető jognak kellene lennie, de itt is van 20%-os küszöb. Egyébként nálunk Dunaszerdahelyen Hájos Zoltán polgármester úr különösen ügyel rá, hogy a hivatalban minden kétnyelvűen működjön. Gondot csak az okoz, hogy az állam nem biztosít külön keretet a fordításokra, ezért azt önerőből, a saját költségvetésből kell megoldani. Nagy segítség számunkra a Pro Civis Polgári Társulás, akik már több törvényt lefordítottak, illetve formanyomtatványokat is elkészítettek. Dunaszerdahelyen pedig Szlovákiában elsőként jelentek meg azok az információs táblák, amely a közlekedést segítette magyar nyelven. Három évvel ezelőtt mindez nagy sajtóvisszhangot váltott ki és pozitív visszajelzést váltott ki.

Nemrég találkozni lehetett olyan felhívásokkal a magyar érdekvédelmi szervezetek részéről, hogy magyar tannyelvű alapiskolába írassák a felvidéki szülők a magyar gyermekeket. Mennyiben ért ez célt, akár az egész magyar lakta területet tekintve, akár csak a Csallóközben? 

Valóban a helyzet az, hogy mindent be kell vetnünk az iskolai beíratások kapcsán. Mi elkötelezett hívei vagyunk a magyar oktatásnak, ezért a Pázmaneum Társulás is felhívással fordul minden évben a felvidéki magyarsághoz. Kimondottan itt a székhelyünkön, Dunaszerdahelyen is. Nagyon sokan még mindig, itt a városban is a szlovák iskolába íratják be gyermeküket. Ez ellen harcolunk, hiszen

De természetesen a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség is minden követ megmozgat az ügy érdekében. Az anyanyelvi oktatást semmi sem pótolhatja. A szlovák iskolát látogassák a szlovák anyanyelvűek a városból és a környékből. Számos jó példa áll rendelkezésünkre, hogy ige is a magyar iskola olyan többletismereteket ad, amellyel kiváló orvosok, mérnökök, közéleti szereplők vértezték fel magukat. Egy szóval a magyar iskolának is kell a reklám. Ebben segít a Rákóczi Szövetség is az ösztöndíjprogrammal, illetve a Magyar Kormány az óvodák felújításával. De nem másoktól kell várnunk a megoldást, hanem saját közösségünkből. Ezért is fontos, hogy az itt élő szülők, vállalkozók, politikusok egységesen kiálljanak az anyanyelvi oktatás mellett. Megmaradásunk alapja a templom és az iskola. És ha egy nagy egészben gondolkodunk, akkor a keresztény Európa. Ezek nélkül sebezhetők leszünk, az értékeket az érdekek cserélik majd fel. Ezért sem hagyhatjuk, hogy beolvadjunk a népek nagy olvasztókemencéjébe, hanem megmaradjunk Európa közepén magyarnak.

***

Fényképek: Nagy Attila