Kényszerházasság

2019. március 20. 16:12

Lehet, hogy az olvasót ez meglepi, de a fent írottakat “a magyar ellenzék” március 15-én kiadott nyolcpontos kiáltványa inspirálta.

2019. március 20. 16:12
Révész Sándor

„Abszolút politikai kényszerházasság volt például a »munkáspártok« egyesülése 1948-ban. Az ellenálló szociáldemokratákat kiüldözték az országból vagy beüldözték a börtönbe. (Aztán a szociáldemokrata párt likvidátorai is melléjük kerültek, de most ezzel sem foglalkozunk.)

Relatív politikai kényszerházasság például olyan ellenzéki pártoknak a Fidesz gyalázatos választási törvényéből fakadó közösködése, amelyek egyébként ilyesféle kapcsolatba nem kerültek volna egymással. Ennek elkerülése végzetes következményekkel nem jár, de nagyon súlyos hátrányokkal igen, amelyeket össze lehet vetni a politikai kényszerházasság hátrányaival, és lehet tépelődni azon, hogy mely hátrányok a súlyosabbak.

Abszolút magánéleti kényszerházasság például ott volt (ott van), ahol a családfő a fennhatósága alá tartozó nőkkel a tulajdonaként rendelkezhetett. Aki ennek ellenáll(t), annak többnyire nem voltak (nincsenek) jobb kilátásai, mint a renitens szocdemeknek 1948-ban. Sőt.

Relatív magánéleti kényszerházasság pedig az, amelyet nem kötnének meg, ha nem járnának vele jelentős anyagi-társadalmi előnyök, illetve az elmaradása nem fenyegetne súlyos anyagi-társadalmi hátrányokkal.

Lehet, hogy az olvasót ez meglepi, de a fent írottakat »a magyar ellenzék« március 15-én kiadott nyolcpontos kiáltványa inspirálta. Ez a sekélyes szöveg ugyanis egy relatív politikai kényszerházasság szomorú terméke. Kiordít belőle a hiány: egy büdös szó sincs benne a menekültek jogairól, és az államnak a menedékkérőkkel kapcsolatos nemzetközi jogi és humanitárius kötelezettségeiről. Akkor, amikor az a hatalom, amelyhez képest ellenzékinek hirdeti magát eme kiáltvány, a legnagyobb nemzetközi botrányt azzal okozza, hogy a legbrutálisabban megtagadja a menekültek és menedékkérők jogait a falat kenyérig bezárólag; a menekült fogalmát is igyekszik kiirtani a közbeszédből; és intenzíven ellenük uszítja a polgárokat migránsnak keresztelve és a terrorveszély hordozójának beállítva valamennyiüket.

Csak remélni tudom, hogy a nem-szélsőjobboldali ellenzék ezt a bűnt magától nem követte volna el. Viszont relatív kényszerházasságot kötve a Jobbikkal – ebbe a bűnbe mindenképp bele kellett esnie. Hiszen a Jobbik éppen arra építette 2018-ban is a kampányát, hogy vele ellentétben a Fidesz nem is igazán migránsellenes. Állította ezt többek között annak alapján, hogy a Fidesz az arra jogosultak töredékének a menedékhez vagy legalább az oltalomhoz való jogát elismerte.

Az ellenzéki fellépések sekélyessége volt és lesz a Jobbikkal kötött kényszerházasság ára. Ebből a kiáltványból sok minden hiányzik még, nem feltétlenül (csak) a Jobbik miatt. Nincs benne szó a tudomány szabadságáról akkor, amikor a magyar tudományos élet központját, a Magyar Tudományos Akadémiát halálos veszély fenyegeti. Nem emlékeznek meg benne a vallásszabadságról, amikor megtagadják az egyházi státuszt olyan felekezettől, amelyet sokszorosan és sokféleképp alkotmányellenesnek ítélt módon fosztottak meg attól. Amikor a hatalom közvetlenül vagy a hűbéreseivel a gazdaság egyre hatalmasabb területeit vonja irányítása alá, akkor nekem a magántulajdon és a piacgazdaság érdekében való fellépés is nagyon hiányzik, de belátom, hogy ezt nem várhatom el antikapitalista (tehát antiliberális) pártoktól, amelyek a Jobbiktól függetlenül is jelentős súlyt képviselnek az ellenzékben.”

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mutimi
2019. március 22. 10:46
" Akkor, amikor az a hatalom, amelyhez képest ellenzékinek hirdeti magát eme kiáltvány, a legnagyobb nemzetközi botrányt azzal okozza, hogy a legbrutálisabban megtagadja a menekültek és menedékkérők jogait" Nini, kilóg a ló lába.
Senye Péter
2019. március 21. 15:56
A délszláv háború menekültjeinek jogait nem kellett nálunk követelni, magyar családok jó szívvel befogadták őket. De más messziről jött, Európa jóléti államaiba tartó emberek útközben sehol sem találtak biztonságos országot?
PGuszti
2019. március 20. 22:28
Végül is a nemzetközi és nemzeti szocialisták egymáshoz ideológiailag mindig is közel álltak. Hitler és Sztálin is jól megértette egymást, ez miért ne sikerülne Gyurcsánynak és Sneidernek és a többinek?
night watch
2019. március 20. 21:18
Révésznek a demokráciával van baja: azt kifogásolja, hogy egy demokratikus választási törvény a legtöbb szavazatot megszerzőket részesíti előnyben. Révész régi reflexek alapján egy kiválasztott elit tagjának tartja magát, mely uralkodásra hivatott a holloi polloi, az amharec, a népek fölött. Legyen neked sok muszlim menekült szomszédod, járjanak unokáid olyan óvodába, iskolába, ahol golyóállóak az ajtók, ablakok, betoncölöpök és magas szögesdrótkerítések veszik körül, és ahova tagbaszakadt, állig felfegyverzett őrök sorfala között kell bemenniük és ahol mindig attól kell rettegniük, hogy valaki hirtelen artikulátlanul allah akbart üvölt. Csak nehogy egyszer visszasírd még a bőgatyás birkanép magyarokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!