Az Orbán-rendszer csapdája

„Korábban úgy tudtuk, hogy a Fidesz elsősorban szövetséges pártjait tudja módszeresen ízekre szedni, kicsontozni, a számára szükségtelen darabokat a szélrózsa minden irányába szétszórni, hogy a megmaradt csonkot egyszer s mindenkorra magához láncolja. A kétezres évek elejétől azonban Orbán Viktor megtanulta, hogy az ellenzékkel kapcsolatos nagyvonalúság is visszaüthet, tehát jaj a legyőzöttnek.

Azt hinnénk, hogy a politikai paletta másik oldalán ezt hamar felismerték, s azokat a szálakat igyekeznek szorosabbra fűzni, amelyek összeköthetik őket. Hogy erre kevés a hajlandóság, tudjuk-látjuk, mint ahogy azt is, hogy ennek számos indokolt és gyűrötten előrángatott oka van. Mindenesetre a rezsim 2018-ra tökélyre fejlesztette ellenfeleinek megosztását, ellehetetlenítését, ahol akár az izomtónus akaratlagos működését vagy reflexeit felfedezi, oda törvényt, médiát, ellenőrt, netán kidobóembereket küld, ellenszervezetet alapít, pártok, kamarák, szakszervezetek születtek szolgálatukra.

E ciklus ideje alatt Orbán Viktor számára tulajdonképpen egyetlen igazi és váratlan csapás érkezett, társának és a hozzá tartozó sajtóbirodalomnak az elvesztése, amelyet, bár átlátszó fondorlatokkal, de rohammunkával pótolt. Jelenleg pedig éppen azon fáradozik, hogy Simicska Lajos csicskásának állítsa be a konkurenseket, kiradírozva azt az időszakot, amikor is a Fidesz Lajos nélkül lélegezni sem tudott volna.

A közélet térfigyelő kamerái most, a választási kampány küszöbén is azt rögzíthetik, hogy az ellenzék egymást csepüli, sőt külön rekeszt nyitottak a betagozódók, kollaboránsok, a Fidesszel üzletelők nyilvános meggyanúsítására. Nem minden sejtetés légből kapott, vannak szállongó történetek, érzékelhető jelek kis és nagy árulásokra, akár megszemélyesíthetők is volnának bizonyos alkuk, amelyeknek soha nem járnak a végére, talán azért sem, mert az még inkább ellehetetlenítené, eszköztelenné tenné őket.”