2016 tragédia, 2017 bohózat. 2018?

„Ami 2016-ban tragédia volt, az 2017-ben bohózat lett. Ez persze nem vigasz, még ha a tavalyi évet is azzal a gondolattal indítottam, hogy bár első látásra 2016 tragikus volt, érdemes árnyalni az elszenvedett veszteségeket (amelyek, tisztázzuk, azok számára is veszteségek, akik éppen győzelmet hirdettek).

Az ellenforradalom tehát nem lett átütő siker, bár az sem igaz, hogy nem változott meg a légkör. A polgári demokrácia nincs jó bőrben, és nem biztos, hogy kár érte. A történelem már csak ilyen kegyetlen: új társadalmi formák alakulnak ki idővel, amelyek a perifériáról utat törnek maguknak a mainstreamig. Ezzel már kísérleteztünk a huszadik században, amikor az államkapitalista Szovjetunió és a fasiszta Németország is bejelentkezett egy »újabb új ember« előállítására, de szerencsére mindkét próbálkozás elbukott. Az előbbi nem haladta meg saját árnyékát, és a kapitalizmus helyett a feudalizmust győzte le, a másik pedig az irracionalitás és az instrumentális racionalitás olyan borzalmas elegyét hozta létre, amilyent ma még Észak-Korea sem képes produkálni. A két hatalmas erejű próbálkozás romjain épült újjá a polgári demokrácia, és tartotta magát egészen addig, amíg külső és belső ellenfelei is voltak.

De ma már nincsenek. A globalizáció a szerencsés országoknak meghozta a fogyasztás és termelés édes mámorát, a kevésbé szerencséseknek a további vért és háborút, a parlamentáris demokrácia pedig megszelídítette a politikai aktorokat és mindenkit “középre” húzott, azaz olyan konszenzusokat teremtett, amelyek tulajdonképpen a fejlődést gátolják.

2016 tragédiái után, amikor is győzött a brexit, Trump, az orosz propaganda (bár ez is árnyalandó) komoly befolyást szerzett, 2017 kettős eredményt hozott. Egyrészt erősödött a »centrum« (értsd: a tőke érdekeit védő »szélsőközép«): megjelent Macron, maradt Merkel, Nagy-Britanniában pedig a konzervatív hatalom, másrészt minden, ami tragikusnak tűnt tavalyelőtt, az bohózattá vált tavaly.”