Hallgatás

„A pártelnök egyetlen szóval se említette, hogy mi lesz Botka programjával (amely baloldali, »egyenlősítő« gazdaságpolitikai, szociálpolitikai, adópolitikai – azaz újraelosztási-népjóléti – fordulatot jelenthetett volna). A programra, azaz a lényegre vonatkozólag a megjelent sok újságíró egyetlen kérdést se tett föl. A többi politikai párt, majd az »elemzők« és kommentátorok nyilatkozatai se foglalkoztak a programmal, vagyis – szónokiasabban – hazánk sorsával.

Kizárólag a hatalom problémái kerültek szóba. Pedig a politika a közjó megismerése és érvényesítése, illetve a közjó természetéről a honpolgárok által folytatott szüntelen racionális vita – nem az ettől elszakadt, a maga elvontságában elszigetelt vezetési-hatalmi probléma. Az ilyen elszakadás, a hatalom elvontsága a kései római császárkor történetíróinál jelenik meg, ahol a civilizációs elbeszélés helyét átveszi a zsarnok pszichológiai arcképe, s a társadalomtörténet helyét a személyi küzdelem a hatalomért. E történetírók legnagyobb tanítványának és utódának, Shakespeare-nek mindenekelőtt a királydrámái mutatják ezt az elvontságot: a király magányos, hiszen az ő kizárólagos hatalma végső soron – ha közvetve esetleg valamennyire közhasznú is lehet – az ő kizárólagos érdeke, senki másé (az uralom mint olyan nem áll azoknak az érdekében, akiken uralkodnak).

Az uralkodó és a trónkövetelő magánya, árulás és cselszövés, kardpenge és csengő arany: bármennyire kicsik a méretek, akármennyire összevegyül Magyarország tragédiája politikusainak és vezető elméinek bohózatával, mindez eltéveszthetetlenül a monarchia, nem pedig a köztársaság jellegzetessége. Ám hiányzik belőle mind a monarchia eleganciája és kifinomult hagyományértése, mind a köztársaság plebejus méltósága és egyenlőségi szenvedélye.”