Kósa: Meg kell védeni Magyarországot és Európát

2017. október 31. 07:09

A migráció úgy megváltoztathatja a kontinenst, hogy harminc év múlva lehet, hogy rá sem ismerünk – mondta Kósa Lajos hétfőn Szegeden.

2017. október 31. 07:09

Meg kell védeni Magyarországot és Európát, a migráció ugyanis úgy megváltoztathatja a kontinenst, hogy harminc év múlva lehet, hogy rá sem ismerünk – hangoztatta a megyei jogú várososok fejlesztéséért felelős miniszter hétfőn Szegeden. „Azt szeretnénk”, ha Magyarország magyar maradna – mondta Kósa Lajos a nemzeti konzultációról rendezett országos fórumsorozat egyik szegedi állomásán.

A Fidesz-KDNP meggyőződése, hogy nem Európába kell hozni a bajt, a problémákat ott kell megoldani, ahol keletkeznek. A kibocsátó országokban – Ázsiában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában – mintegy 1,5 milliárd ember él, a lakosság becslések szerint 2050-re 2,5 milliárdra nő. A migránsok 90 százaléka gazdasági bevándorló, a jobb élet reményében indul el – hangsúlyozta a miniszter.

Kósa Lajos úgy vélte, a befogadás politikája nem vezethet eredményre, ha a kibocsátó országokban nem javulnak az életkörülmények, még 100 millió ember betelepítése sem hozna érdemi változást. A bevándorlók tömege viszont tönkretenné az európai nyugdíj-, egészségügyi, szociális rendszert – tette hozzá. A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarország volt az első, amelyik kimondta: meg kell védenünk magunkat. 2015-től kezdve óriásit változott az európai polgárok véleménye, de ez nem befolyásolta a brüsszeli bürokraták álláspontját. Még mindig úgy látják, a bevándorlás nem veszély, hanem lehetőség Európa számára – mondta a miniszter.

Az érkezők többsége fiatal felnőtt férfi, európai értelemben vett szakképzettségük nincs, 40 százalékuk a saját anyanyelvén is analfabéta. Integrációjuk az európai kultúrába reménytelen. Beilleszkedésük még a pozitív német vélemények szerint is legalább 15 éves folyamat lenne – tudatta a politikus, aki szerint a muszlim és az európai kultúra közötti szakadék olyan nagy, hogy áthidalására 15 év biztosan nem elég, de lehet, hogy száz esztendő sem. A migráció a terrorveszélyt és a közbiztonság romlását hozta magával – mondta Kósa Lajos.

A magyar baloldal teljes mértékben migrációpárti. Ha tavasszal nem a kormánypártok győznek, a kerítésnek nem sok jövőt lehet jósolni, a baloldalnak az ország ilyen típusú védelme elfogadhatatlan. A Jobbik is számos esetben együttműködik ebben a kérdésben a Soros György támogatta szervezetekkel – fogalmazott a politikus.

(MTI)

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2017. október 31. 13:15
"Meg kell védeni Magyarországot és Európát..." Magyarországot (és Közép-Európát) talán lehet megvédeni, de Nyugat-Európa elveszni látszik. Ez utóbbin csak egy nyugat-európai lázadás fog segíteni - aminek törvényszerűen be kell következni.
Akitlosz
2017. október 31. 12:43
"A migráció úgy megváltoztathatja a kontinenst, hogy harminc év múlva lehet, hogy rá sem ismerünk – mondta Kósa Lajos hétfőn Szegeden. " Miért a maiban talán ráismerünk a 30 évvel ezelőttire? Nahátakkormeg?
Conduct
2017. október 31. 12:06
Egyébként ez a kormány hogy meri kiejteni a kereszténység szót azok után ahogy a menedékkérőkkel bánnak?Lehet migráncsozni őket, de akkor én is képmutató szemét bandázhatom a kormányt.
tango47
2017. október 31. 11:24
Mit 30 év múlva? Én már ma sem ismerek rá Bécsre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!