Elszabadult Gyurcsány Ferenc kihívója? – kérdéssel fordultunk a rendőrséghez és a DK-hoz is
Utánajártunk a BRFK-hoz érkezett bejelentésnek.
Az állampolgárok „totális ellenőrzéséről” szóló törvénytervezetét vissza kellene vonnia a Belügyminisztériumnak – jelentette ki Niedermüller Péter, a DK társelnöke. Az ellenzéki párt sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a tervezet nem is alkalmas a parlamenti vitára.
A DK felszólította a Belügyminisztériumot, hogy vonja vissza az állampolgárok „totális ellenőrzését” szolgáló törvénytervezetet. Niedermüller Péter, az ellenzéki párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján parlamenti vitára alkalmatlannak minősítette a belügyminisztérium személyes adatok kezelését érintő indítványát.
A politikus szerint a tervezet semmilyen formában nem felel meg az adatkezelés szükségességre, arányosságra és célhoz kötöttségre vonatkozó alapelveknek. Az indítvány több pontját korábban Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is kritizálta.
Niedermüller példaként említette, hogy a javaslatból nem derül ki, milyen feltételekkel működhet az új központi tárhelyszolgáltató, továbbá szerintük elfogadhatatlan az is, hogy a rendőrség akár valós időben, vagyis nem csak egyedileg indokolt esetekben férhetne hozzá ezen adatokhoz. Ez ugyanis lehetővé tenné bármely állampolgár megszakítás nélküli megfigyelését – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus kijelentette, amennyiben nem vonják vissza a javaslatot és azt változatlan formában elfogadja a parlament, az Európai Bizottsághoz fordulnak.
(MTI)