Ilyen a rendes jobboldali polgárkodás Buda várában

Mintha csak egy zarándokhely felé tartanánk: március 15-én délelőtt kor és nem és társadalmi osztály szerinti megkülönböztetés nélkül minden irányból a Vár felé tartanak a tömegek gyalog, kocsival, villamosokon. Ami összeköti őket: a kokárda. 1848 politikai jelképe, ami az elmúlt 15 évben újfajta közéleti jelentéssel módosult, talán most már újra párthovatartozás nélkül viselhető. Aki pártpolitikát szeretne, egyébként is megkapja azt Budapest belvárosának különböző pontjain ezen a napon.

A Vár viszont hagyományosan az aktuálpolitika nélküli nemzeti ünneplés és polgári seregszemle helyszíne. A kis várbuszok megállás nélkül forgolódnak a Széll Kálmán tér és a várnegyed között, de így is nehezen bírják elnyelni az egyre csak gyűlő tömeget. A Bécsi kapun belül aztán gyorsabban tódulnak szét az emberek a Várban, mint egyszeri török turisták az Úr 1541. évében.

A Hadtörténeti Múzeum ezen a napon mindig a kisfiús álmodozások helyszíne: nulla évestől a nagykamasz korig fiúk és fiús családok tolongják körbe az itt pompázó huszárokat, akik büszkén hordják különböző színű és mintázatú, s ezzel a szakértő szemek számára fontos jelentéstartalmakkal bíró mentéiket. Fajátékos játszóház, fakardos gyakorlótér, hagyományőrzők, táncház - Honvéd Táncegyüttes, Magyar Szablyavívó Iskola bemutató, Kákics Együttes, játszóház, ékszerkészítés, fémkatona öntés, kézműves foglalkozás, játékkatona festés, kézműves vásár, Wargame és persze kürtős kalácsos is akad a helyszínen. A nap cuki jelensége a hatalmas kokárdát viselő félmagyar-félnéger kisfiú, aki lelkesen mászik fel az ott kiállított ágyúkra.

Március 15-én az egész Vár egy nagy sétatérré alakul: a hűvös időben elő-előbújó napfényben sokak élvezik a korzózást a mindig gyönyörű Tóth Árpád sétányon. A Mátyás-templom vonalában népzene zeng: néptáncosok ropják itt élő népzenére, egy kissé már borisszának tűnő énekes énekére. A szomszédos Jamie Oliver-féle étterem nem igazodik a speciális naphoz: hiába zsúfolt a sétatér körülötte, hiába szeretnék sokan kipróbálni a brit gasztroguru kínálatát, az étterem csak délben nyit ki ezen a napon. A szomszédos Ruszwurmban viszont a szokásokhoz híven finomak a sütemények és mogorvák a felszolgálók.

A Mátyás templom körüli térségben nagyobb a tömeg, mint nagykoncertek előtt a Szigeten. Szépen elkeverednek itt a kokárdás magyarok a kokárdamentes külföldiekkel. A bábeli forgatag fölött az Igényes Vásárok jellemző aláfestő zenéje, Ferenczy György és bandája szól a hangszórókból. A vásárban magas az árszínvonal, de talán nem is annyira, mint az efféle turistalehúzó helyszíneken szokás.

A Dísz tér felé sétálva egyre többen figyelik a háttérben folyó munkálatokat: nagyban zajlik az egykori karmelita kolostor felújítása és egy új épülettel való kibővítése: a Miniszterelnökség leendő székhelyének épp a tetőzetét cserélik ebben az időszakban.  A polgári dzsembori a Várban itt véget ér, de a lenti rakpartokon és a Lánchídon további kokárdás, zászlós embertömegek és csoportok sétálgatnak minden irányba, közöttük a Budapest szépségére először vagy sokadjára rácsodálkozó külföldi turistahadakkal.

Egész normális arcunkat mutatjuk ezen a napon mások – és egymás – felé. Lehetne ez az alap, minden egyes nap.