Ónos eső: sok a baleset, marad a riasztás

2017. január 31. 17:59

Több járásban és Budapesten is másodfokú riasztás van érvényben az ónos eső miatt. A fővárosban amúgy sem túl jó a helyzet, csak délután három óráig több mint félezer balesethez riasztották a mentőket, 4-5 óra környékén pedig szinte percenként érkeztek a segélyhívások.

2017. január 31. 17:59

Az ónos eső veszélye miatt több megye járásaira másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délután. Az érintett területeken a következő órákban tartós ónos esőre kell készülni. Késő délután további járásokban és a fővárosban is másodfokúra emelték a riasztást.

Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Baranya és Fejér megye mellett Vas, Zala, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye több járására, valamint a fővárosra is kiadták a másodfokú riasztást, mert a következő néhány órában ónos eső hullhat. Emellett többfelé elsőfokú riasztás van érvényben. Az éjfélig szóló veszélyjelzés szerint ugyanakkor négy északkeleti megye kivételével az egész országban várható ónos eső. Komárom-Esztergom, Somogy és Veszprém megyében másodfokú, Budapesten és Pest megyében valamint Baranya, Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében akár legmagasabb fokú (piros) riasztásokat is kiadhatják.

Azt írták: szerda reggelig a Pécs-Budapest sáv körüli megyékben akár 10-15 milliméternyi ónos eső is hullhat. Szerda napközben a Győr-Debrecen vonaltól északra várható több milliméternyi ónos eső, kiemelten az Alföld északi részén és az Északi-középhegység előterében, a vonaltól délre inkább eső valószínű. Emellett a fővárosban és Pest megyében, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken 12 óra alatt 5 centiméternél is több friss hó hullhat.

Több száz baleset a fővárosban

Több mint ötszázszor kellett segíteniük a mentőknek a fővárosban kedden 15 óráig az ónos eső, illetve a csúszós utak miatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel. Győrfi Pál elmondta: az esetek száma szerda reggelre valószínűleg megduplázódik; országosan 15-20 százalékkal több dolguk volt a mentőknek, mint egy átlagos munkanapon. Elsősorban elcsúszásból, elesésből származó sérülésekkel találkoztak, jellemző volt a lábtörés, a fejsérülés és az agyrázkódás – jelezte. 

A segélyhívások a kora reggeli óráktól folyamatosan érkeztek a mentőkhöz, ekkor még elsősorban a budai oldal hegyvidéki részéből. Reggel még főként a munkába indulók szenvedtek balesetet, délelőtt pedig elsősorban idős emberekhez hívták őket – mondta Győrfi Pál. Délután 4-5 órára jelentősen romlott a helyzet, és szinte percenként kapták a segélyhívásokat a főváros minden pontjáról. Annyira sok értesítést kaptak, hogy előfordult: egy mentőkocsit két címre is kiküldtek – közölte, hozzátéve, sok autós is balesetet szenvedett a csúszós utakon. A sok feladat miatt növelték a szolgálatban lévő járművek számát – mondta a szóvivő.

(MTI)

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2017. február 01. 11:29
A kormányváltás is halasztva a rossz idő miatt.. http://eduline.hu/kozoktatas/2017/2/1/Elmarad_a_Tanitanek_mai_tuntetese_vasarnap__Z9XHJY
Nannyó
2017. február 01. 09:06
Sikerült... Bejutottam a munkahelyemre baleset nélkül. Nem estem el, nem tört el semmim... Talán hazafelé is sikerül... :)
zakar zoltán béla
2017. január 31. 22:02
Ónos eső miatt a Mandiner adása véget ért! Jó éjt!
rosszkutya
2017. január 31. 21:37
Nem felejt ez a kibaszott Internet, szörnyű egy találmány. atila68 http://atila68.blog.hu Hozzászóló kiszűrése 2017. január 26. 10:57 5 @trumplover Igen, lévén egy EU6 besorolású dízel személyautó nagyságrenddel több a szmogot alkotó károsanyagot bocsát ki, mint egy EU4 (ez ugye már nem közlekedhet) besorolású két literes benzines. Most, hogy te is leírod, hogy túl sok a dízel gondolom te is egyet tudsz érteni. A dízelmotorokat ipari felhasználásra fejlesztették, semmi keresnivalója személygépjárművekben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!