Az elveszített nemzedék

„A fiatalok kiábrándulása a politikából elsősorban a rendszerváltó elit kudarca, amiben egy kicsit osztozik a mai negyvenesek generációja is. Hiszen nem sikerült olyan körülményeket teremteni, teremtenünk negyedszázad alatt sem – jól érzékeltette nemrég a miniszterelnök: ez már egy történelmi korszakkal felérő idő, a Horthy-éra rövidebb volt ennél –, amelyek között ne apátiába süllyedjenek és/vagy kivándoroljanak fiatalok százezrei. És értelmetlen lenne a mi fiatalkorunkban hiányzó szabadság adta lehetőségekről papolni gyermekeinknek. Alighanem annyira érdekelné őket, mint egy másik generációs kultuszfilm (Megáll az idő, 1982, rendezte: Gothár Péter) diákjait a háború utáni újjáépítésről szónokoló, a nehéz időket túlélő felnőttek igazsága. Persze ha úgy érzik, hogy valami veszélyezteti a szabadságukat, a mai fiatalok is hallatják a hangjukat (lásd: internetadó).

A hagyományos, régi pártok szénája különösen rosszul áll az Y generációnál: politikailag aktív csoportjukból minden második fiatal a Jobbikot választaná, a Fidesz leszakadva a második, a szellemileg kiüresedett »baloldalt« pedig megelőzi az LMP. Úgy látszik, a lázadást ma leginkább a nemzeti radikalizmus testesíti meg, és a fiatalok hitelesebbnek tartják az ellenzéki Jobbikot a mérsékelt konzervatív, polgári politizálástól elrugaszkodó kormánypártnál. A Fidesz vagy az MSZP fiataljai sem a korosztályuk hangját viszik be a politika első vonalába; saját karriercéljaikon kívül a legtöbben mást nemigen képviselnek.”