Európa bekötött szeme

„Mekkora kerítést akarna húzni a magyar kormány, ha bejön, amivel fenyeget, ha Ázsia és Afrika milliárdjai kezdenék óhajtás helyett akarni az európai jóléti államnak akárcsak a romjait is? Orbán jól látja a globális kihívást, a globális egyenlőtlenséget, ami vándorlásra kényszerít, de megint rossz helyen – a nemzetállami vasfüggönyben – keresi a megoldást, ami érthetetlenné teszi ENSZ-beszédét és világkvóta-javaslatát. Saját kerítése mögött a saját arcára formált nemzetállami Európát óhajtja látni. Nem csak ő. Matthias Krupa német publicista a Die Zeitben figyelmeztet: a »Brüsszel nem diktálhat nekünk« egyesíti a jobb- és baloldali nacionalistákat. A radikális baloldali pártok is egyre többet beszélnek a nemzeti szempontok fontosságáról. A baloldal mintha lemondott volna arról, hogy az egyenlőség és a szolidaritás nemzetközi szinten is megvalósítható.

Félő, igaza lesz az olasz Ernesto Galli della Loggia történész-politológusnak, aki a Corriere della Serában írja: a nyugati liberális demokráciák nem lesznek képesek megfelelő választ adni a kihívásokra, ennek oka a modern demokrácia szerkezete, és kivesztek az embereket egyesítő közös eszmék. „Társadalmaink bekötött szemmel vágnak neki a sötét jövőnek” – mert az Unió politikai rendszerei képtelenek kezelni a mind intenzívebb tömeges bevándorlást, a demográfiai hanyatlást. Nincs olyan pártpolitikailag semleges, alkotmányos felhatalmazású intézmény, amelynek dolga lenne, hogy a szüntelen választási kampányban élő döntéshozókat a hosszú távú teendőkkel szembesítse.

Matteo Renzi olasz kormányfő szerint a sok hiba ellenére »még nincs végünk«. Nincs. De, ha az európai tömegtársadalom okkal-ok nélkül Brüsszelben csak a nagyfejű bürokráciát látja, nem pedig saját európai államát, amíg a nemzetállamok polgárai nem akarnak még több Európát és kevesebb nemzetállamot, akkor könnyen végünk lehet. Ha a Nyugat valamit is meg akar őrizni a felvilágosodás ötszáz évének világvezető szerepéből, le kell vetkőznie nagyképűségét, egyenjogúnak kell elfogadnia minden tőle különböző kultúrát. Mindenekelőtt pedig fel kell idéznie Condorcet márki XVIII. századi szavait: »mindig olcsóbb lesz a kincstárnak olyan helyzetet teremteni, hogy a szegények meg tudják vásárolni maguknak a kukoricát, mint a kukorica árát úgy levinni, hogy elérhető közelségbe kerüljön a számukra«. Azaz fel kell számolnia a már kezelhetetlen egyenlőtlenségeket. Ismét társadalmi békét kell kötnie az európai tömegtársadalom és a tőke között, amint az történt a háború után a középosztály és a tőke között, s meg kell reformálnia a polgári parlamentarizmust is, utat engedve a dadogó képviseleti demokrácia mellett a közvetlen demokrácia igényének is.”