Válságban az európai multikulturalizmus?

A közelmúltbeli események és a témában meghirdetett nemzeti konzultáció miatt az utóbbi időben egymást érik a migrációval, illetve ehhez kapcsolódóan a multikulturális társadalommal foglalkozó beszélgetések, viták. A Mathias Corvinus Collegium is rendezett egy kerekasztal-beszélgetést a kérdésről „Az európai multikulturalizmus válsága? A multikulturális társadalmi modell jelene és jövője” címmel, amely több felmerült kérdésben valódi vitát hozott, hiszen a résztvevők – Balázs Péter, Gallai Sándor, Maróth Miklós, Oplatka András és Prőhle Gergely – különféle nézeteket vallanak, ami ki is derült a beszélgetés során.

A bevándorlás „szalmabáb”?

Balázs Péter volt külügyminiszter nem győzte hangsúlyozni, és szinte majdnem minden felszólalásában ki is tért rá, hogy a bevándorlás kérdése Magyarországon csak egy „szalmabáb”; és ahelyett, hogy ezzel foglalkoznak, inkább a valódi problémák megoldására kellene fordítani az energiákat. Az egykori uniós biztos kiemelte azt is: már csak azért sem mindegy, hogy a magyar kormány hogyan áll az ügyhöz, mert az duplán is érinti a magyarokat. Egyrészt a külföldön dolgozó mintegy 350-500 ezer magyar is megsínylené, ha esetleg az adott országokban is hasonló retorika kezdene meghonosodni az idegenekkel szemben, másrészt a környező országokban élő külhoni magyarok szintén a kárvallottjai lehetnek mindennek. „Visszahullik a fejünkre, ha gonosz érzeteket szítunk” – fogalmazott. Ehelyett Balázs Péter szerint a magyar érdekeket éppen a munkaerő szabad áramlásának a fenntartása, illetve a kisebbségi jogok melletti következetes kiállás jelenti.

Nem szalmabáb a bevándorlás kérdése, hanem inkább olyan, mint amikor „egy nagy követ dobnak egy pocsolyába” – talált egy másik hasonlatot a magyarországi migrációval kapcsolatos kormányzati kommunikációra Gallai Sándor politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora. Szerinte európai szinten már túl vagyunk azon, hogy bármit is tenni lehessen a multikulturális társadalom ellen. Így marad az integráció elősegítése, ami viszont nem könnyű, mivel sok esetben maguk a bevándorlók is szegregáltan telepednek le, az érintett negyedekben aztán sok esetben megjelennek a különböző problémák. Gallai ugyanakkor hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem szabad általánosítani egy-egy népcsoportra az egyedi esetekből.

A politológus professzor a moderátor Balogh Ákos Gergely kérdésére kifejtette: nem véletlenül erősödnek a bevándorlásellenes pártok Nyugat-Európában, a 2001-es New York-i terrortámadással ugyanis alapjában változott meg a helyzet: mivel azóta a nyugati emberek már saját területükön is veszélyben érezhetik magukat. Erre erősített rá az Iszlám Állam megjelenése is. Gallai egy másik kérdés kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy a szélsőséges pártok általános jellemzője a kisebbségellenesség. Kelet-Európában ez még egyelőre nem elsősorban a bevándorlókkal szemben ölt testet, mivel azok errefelé nincsenek tömegesen, hanem a helyi kisebbségeket pécézik ki maguknak. Még az sem zavarja őket különösebben – mint azt egy lengyel antiszemita politikus példája mutatja – ha az adott kisebbség szinte nincs is jelen az országban. Ugyanakkor szerinte nem kérdés, hogy ha növekedni fog a bevándorlás a régióban is, akkor itt is meg fog jelenni a bevándorlásellenesség a szélsőséges pártok repertoárján.

A bevándorlás helykérdés is

Külön érdekes volt hallgatni Oplatka András véleményét, hiszen a történész-újságíró maga is emigráns: a családja az 1956-os forradalom leverését követően költözött Svájcba, ő már gyakorlatilag ott nőtt fel. Oplatka éppen ezért úgy vélte: csínján kell bánni a háborúk és egyéb konfliktusok elől menekülőkkel kapcsolatos kijelentésekkel, hiszen a Nyugat 1956-ban és azt követően magyarok tömegét fogadta be, akik akkor szintén menekültek voltak. „Az adok-kapok mérlegét figyelembe kell venni” – mondta. Ugyanakkor egy másik megszólalásakor megjegyezte azt is, hogy Nyugat-Európában már valóban problémát jelent a bevándorlás. Svájc esetében konkrétan ez „helykérdés”, hiszen ma már 8,2 millió ember él egy Dunántúlnál is kisebb országban; ahol ráadásul még ott az Alpok is, ami szintén csökkenti a lakható terület méretét. De mint hozzátette ugyanez igaz Hollandiára és Belgiumra is.

Oplatka szerint a bevándorlás esetén is kérdés, hogy az érintettek akarnak-e integrálódni. Szerinte ez nem minden esetben van így. Van, hogy a bevándorlók nem fogadják el a helyi értékeket – mint ahogy egy általa felidézett, de az eredmények miatt nem publikált 2004-es francia kutatás mutatja, amely szerint a muszlimok között volt olyan, aki még azon is kiakadt, hogy a gyerekének „plusz” jelet (amit ő keresztnek értelmezett) kellett rajzolniuk matek órán. Ez esetben ebből integráció nem lesz, csak konfliktusok. Kitért a minaretek építését megtiltó svájci népszavasára is: szerinte ez nem jelenti a vallásszabadság megsértését, hiszen a mecsetek építése nem tiltott. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az emberek mindig rosszul érzik magukat, ha a kulturális környezetük megváltozik. Ez nem csak az iszlámhoz kapcsolódó épületek esetében igaz, hanem mondjuk arra is, hogy Erdélyben ortodox épületeket építettek a románok. A történész-újságíró egyébként úgy vélte: Magyarország esetében akkor fog jelentősen megnőni a migrációs nyomás, ha az életszínvonal eléri vagy legalábbis közelíteni fogja az uniós átlagot.

Talán a leginkább multikulti-ellenes álláspontot Maróth Miklós egyetemi tanár képviselte a jelenlévők közül. Szerinte ebben a kérdésben a tapasztalatok ellentmondanak a szép szavaknak: sok muszlim betelepülő eleve mindent tagad – törvényeket, intézményeket –, amik a nyugati országokat jellemzik. Maróth álláspontja szerint az nem is multikulturalizmus, ami ezekben az országban van. Szerinte multikulturális állam az Osztrák-Magyar Monarchia volt, ahol a különböző kultúrák felett volt egy „fedőkultúra”, míg ez mostanság inkább úgy jelenik meg, hogy egy országon belül több különböző kultúrájú állam van.

Azt az MTA egykori alelnöke is úgy véli, hogy migráció „amióta világ a világ” volt, amit remekül jelez a különböző népek genetikai összetétele, amely független attól, hogy végül milyen kultúra vált uralkodóvá egy-egy területen. Ugyanakkor szerinte az iszlám bevándorlók kapcsán érdemes szem előtt tartani, hogy míg az első generációs muszlim bevándorlók akartak integrálódni, a második generáció már kevésbé, és inkább az iszlám identitását igyekszik erősíteni. Maróth egy másik megszólalásakor kitért arra is: a magyarok alapvetően befogadják a hozzánk költöző külföldieket, a kezdeti félelem ugyanis elmúlik azt követően, hogy megismerték őket, éppen ezért az eddig Magyarországra bevándorlók integrációjával nem is akadt még probléma.

„Remekbe szabott” kérdések a nemzeti konzultációban

A kormányzat részéről Prőhle Gergely, a nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár volt jelen, akiről azért több megszólalása alkalmával is kiderült, hogy nem igazán lelkesedik kritikátlanul a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultáció „remekbe szabott kérdései” iránt. Prőhle szerint is illúzió, hogy minden bevándorlót lehet integrálni. Az államtitkár megszólalásai során többször is megjegyezte azt, hogy a demográfiai helyzet vastagon benne van a migrációban: ha csökken a népesség, akkor mások fognak beköltözni az adott területre, és ez Magyarországra is igaz. „Tetszettek volna gyereket csinálni” – fogalmazott. A helyettes államtitkár szerint egyébként a magyar demográfiai helyzet már nem fordítható meg érdemben, de kérdéses, hogy mikor érik meg a gondolat arra, hogy elkezdjek az embereket felkészíteni egy ilyen szituációra.

Prőhle többször burkoltan, illetve kevésbé burkoltan bírálta a nemzeti konzultációt, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad elfeledkezni Gyurcsány Ferenc 23 millió románozós kommunikációs ötletéről, amellyel szintén sikeresen hergelték fel az embereket a külhoni magyarok ellen. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy a magyarokban van egyfajta félelem az idegenektől. Egy későbbi megszólalása során azt is megfogalmazta: „mindig azok félnek, akiknek a saját identitásuk gyenge lábakon áll”, és ezt idegenellenességgel igyekeznek kompenzálni.

Mivel az asztalnál két volt németországi nagykövet is ült Balázs Péter és Prőhle Gergely személyében, illetve másoknak is voltak tapasztalataik a németországi helyzetről, ezért ennek kapcsán kialakult egy kisebb vita az ottani multikulturalizmus, illetve annak kapcsán, hogy a németek mindehhez hogyan állnak. Balázs Péter szerint a német tolerancia „óriási”, eleve egymás elfogadására nevelik a gyerekeket. Prőhle Gergely arról a tapasztalatáról számolt be, hogy míg anno a magyar munkavállalókat se látták szívesen – a német munkaerőpiac csak 2011-ben nyílt meg teljesen a magyarok előtt –; addig most már szinte lasszóval fognák a magyar munkavállalókat, mert azok legalább azonos kultúrkörből jönnek, és már az sem baj, ha nem beszélik rendesen a németet. Prőhle szerint ugyan a németek elég jól kezelik egyelőre a multikulturalizmussal és a bevándorlással járó helyzetet, de keskeny mezsgyén haladnak, és nem teljesen fenékig tejfel az ottani helyzet sem.

Maróth Miklós egy olyan élményét mesélte el, mennyire más az, ahogyan német vendéglátói a konyhában beszélgettek a bevándorlásról, és az, ami a közbeszédben zajlik. Balázs Péter szerint éppen ez a lényeg: hogy a németek tudnak politikailag viselkedni, a politikusok is, akiknek óriási a felelőssége az ügyben. Abban, hogy más a német, illetve a magyar politikai kultúra, Prőhle Gergely és Maróth Miklós is egyetértett. Utóbbi megjegyezte: ettől függetlenül előbb-utóbb a konyhában elhangzott vélemények bekerülhetnek a közbeszédbe.  

*

Fotó: Seregély Eszter