Az Együtt azt követeli, hozzák nyilvánosságra a kedden a paksi beruházással összefüggésben aláírt szerződéseket és legyen nyilvános a beruházást megalapozó minden dokumentáció. Az Együtt közleményében emlékeztetett arra, hogy a kezdetektől ellenzik a Paks 2 beruházást, mert annak megépítése szerintük drága, csakúgy, mint az általa termelt energia. Ellenzik azért is, mert évtizedekre eladósítja Magyarországot, orosz függőségbe taszít, ráadásul társadalmi vita, és mindenféle egyeztetési folyamat és hatástanulmányok nélkül döntött róla Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin.
Hozzátették: abban sem lehetnek biztosak, hogy az oroszok meg tudják azt valósítani, nem járnak-e ezzel a beruházással is úgy, mint a Déli Áramlattal. Félő, hogy az „Orbán–Putyin-paktum” nagyon sokba fog kerülni a magyar polgároknak, még a tervezett 12,5 milliárd eurónál is többe – értékeli az Együtt.