Offline sötétség az Alkotmánybíróságon

„A rossz hír, hogy az alkotmánybírók minden egyéb jellemzőjüktől függetlenül nagyjából egységesen megvetik a médiát, még ha ezt egyes határozatokban jól-rosszul próbálják is leplezni. A médiával és a nyilvánossággal kapcsolatos döntéseikben hosszú ideje mintha inkább a véleményszabadság korlátozná az egyébként igen széles állami beavatkozás lehetőségét, nem pedig az állami beavatkozások korlátoznák a véleményszabadságot. A jó hír, hogy a komment-határozat nem politikai ügy, nem kormányzati megrendelés, hanem az Alkotmánybíróság autonóm álláspontja.

Az Alkotmánybíróság tagjai érdeklődés hiányában nyilvánvalóan kimaradtak az 1990-es évek második felének internet-szabályozási vitáiból, és nem emlékezhetnek arra, hogy ezek a viták az Egyesült Államokban és Európában egyaránt az internet-szolgáltatók felelősségének korlátozásával végződtek. Az Egyesült Államokban 1996-ban, az Európai Unióban 2000-ben fogadták el azt a szabályozást, ami az internetes tartalmakat továbbító, tároló, hozzáférhetővé tevő internet-szolgáltatókat meghatározott feltételekkel mentesítette a felhasználói tartalmakért viselt felelősség alól. Az európai szabályozás szerint mentesül a felelősség alól az a szolgáltató, aki felhasználótól származó tartalom részére helyet biztosít, és nincs tudomása arról, hogy ez a tartalom jogsértő, illetve abban az esetben, ha jelzik felé a jogsértést, azonnal eltávolítja azt. Igaz, a 2000-es szabályozás még nem a kommentelést tartotta szem előtt, mivel az csak abban az időben kezdett tömegjelenséggé válni. De a korábbi viták – pl. »elektronikus üzenőfalon« (ki emlékszik már ezekre) közzétett tartalmak – a kommentekhez igen hasonló kérdéseket érintettek. A 2000-es évek elejére egyértelmű álláspontként fogalmazódott meg, hogy a felhasználói tartalmaknak helyet biztosító szolgáltató fizikailag képtelen ellenőrizni minden általa tárolt információt, viszont minden erre irányuló kísérlete más felhasználók magánéletének és véleményszabadságának indokolatlan korlátozásával jár.

Miközben az Alkotmánybíróság a határozat egészében sajtótevékenységnek, szerkesztői feladatnak tekinti az internet-szolgáltatók működését, egy ponton mégis a nyomdákkal állítja párhuzamba őket. A történeti ív nem problémamentes, hiszen a nyomdák minden egyes kiadvánnyal fizikai kapcsolatba kerülnek, ami az internet-szolgáltatók és a kommentek viszonyára nem mondható el. De ha már nyomda: az Alkotmánybíróság miért gondolja, hogy a nyomda felelős az általa kinyomtatott anyagok tartalmáért? Volt olyan sajtótörvényünk, több is, ami rendelkezett a nyomdák felelősségéről, de azok az időszakok a Nemzeti Együttműködés érettebb állapotát tükrözték, amikor például nem bajlódtak alkotmánybírósági határozatokkal.”