Ez a jelentés hol ér össze azzal az eljárással, amelynek keretében Magyarországnak számos feltételt kell teljesítenie ahhoz, hogy hozzáférjen az Európai Uniós forrásokhoz? Vagy inkább csak arról van szó, hogy ez a jelentés egyfajta visszacsatolása annak, hogy a feltételek meghatározása pontos volt?
Ez a jogállamisági jelentés bővebb tartalmú a jogállamisági kondicionalitásnál. Az Európai Parlament azt szerette volna elérni, hogy az az eljárás terjedjen ki számos más területre is, például a médiaszabadság kérdéskörére, de sajnos a kondicionalitási eljárások körét ezekkel nem sikerült bővítenünk. Látjuk ugyan, hogy mindennek hatására voltak bizonyos változások, elsősorban az igazságszolgáltatást érintően, de ezek egyáltalán nem elegendőek ahhoz, hogy a kondicionalitási eljárás megszűnjön Magyarországgal szemben, s így megkapjuk az egyébként nekünk járó pénzeket. Világossá vált az is, hogy a kormány semmilyen párbeszédre nem hajlandó az Európai Bizottsággal annak érdekében, hogy Magyarországon jobbak legyenek például a civil szféra működésének és a média szabadságának feltételei, ami óriási hiba. Hangsúlyozom, mindenhol vannak működési zavarok, ha úgy tetszik, hibák, de Orbán Viktor, másokkal ellentétben, nem konstruktív partner, minden egyes idegszálával kapaszkodik ahhoz a hatalomhoz, amit magának kitaposott, ragaszkodik azokhoz az állampolgárok számára jogsérelmekkel járó intézkedésekhez, amelyekből előnye származik. Magyarország ennek a hozzáállásnak a következményeként az egyedüli olyan európai uniós tagállam, amely még mindig nem kapta meg a zöld lámpát az uniós pénzek folyósítására, s ha ehhez hozzávesszük azt, hogy egy 24 százalékos inflációs környezetről beszélünk, akkor könnyen belátható, mekkora felelőtlenség ez.
Valójában a jogállamisági jelentés az Európai Jogok Alapjogi Chartájának a szellemiségéből adódó következményeket veszi számba, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ez a források folyósításának is egyfajta feltétele lett.