Orbán Viktorhoz elméletileg Budaházy György, gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc ül közel

Budaházy György interjút adott a Mandinernek abból az alkalomból, hogy büntetőügyének hét vádlottját Novák Katalin kegyelemben részesítette. A köztársasági elnöknő Budaházynak és súlyosabb cselekményekkel vádolt bűntársainak majd vagy a jogerős ítélet kihirdetése után ad kegyelmet, vagy akkor sem – mindenesetre ez már így is rendkívüli gesztus a rendszer részéről, hisz a statisztika szerint a kegyelmi kérvényeknek mindössze néhány százaléka nyer pozitív elbírálást.

Budaházy György mégsem elégedett: világbotránynak tekinti, hogy nem lett következménye annak, amit a harmadik köztársaság hatodik miniszterelnöke a magyarokkal tett, elvégre ahol egy jogállam vezető tisztségviselőjének a vétkei megtorlatlanok maradnak, ott nem lehet szó jogbiztonságról.

A nemzeti radikális ikon szerint Gyurcsány Ferenc közéletben maradása miatt hatalmas erkölcsi felelősség terheli a Fideszt, nem is szólva az ő évtizedes kálváriájáról, amely rendkívüli terheket rótt rá és családjára – ezt olvasva a megvert Csintalan Sándor bizonyára elmorzsol egy könnycseppet. Budaházy sejti, mi állhat az elmaradt számonkérés mögött: »hasznos lehet Gyurcsány Ferenc jelenléte, hiszen megosztja az ellenzéket, de ő egy bűnelkövető a nemzet ellen, és irritáló a jelenléte a közéletben az olyanok szemében, mint én« – hányja Budaházy a rendszer szemére, hogy az ennyire következetesen érvényesíti a maga hatalmi érdekeit.

Nehéz lehet ennyi fogságban töltött év után a teljhatalommal uralkodó illiberális kurzus mellé állni, de ahogy Gyurcsány Ferenc bűneiért nem jártak börtönévek, úgy Budaházy Györgynek is kijárhat még az elnöki kegyelem – és bizonyára ki is fog, házi őrizetbe való áthelyezése legalábbis nem tűnik kedvezőtlen előjelnek. Budaházy Györgynek 2006-ban senki nem szólt, hogy véget ért a huszadik század: a nemzeti radikális ébredés nem a fegyveres ellenállást jelenti, hanem sérelmi kreditek begyűjtését meg a fideszes elit országfoglalásának érzelmi és kulturális megalapozását – ha Budaházy beérte volna nemzeti rockzenekarok koncertjeinek látogatásával meg hagyományőrző ruhadarabok és kiegészítők viselésével, ahogy nemzettársainak százezrei tették, nem keverte volna ekkora bajba magát. Budaházy György mindenki más helyett vitte el a balhét: Vona Gábor helyett, Toroczkai László helyett, Novák Előd helyett és nem utolsósorban Orbán Viktor helyett. Hagyták balhézni, azt mondták neki, hogy „itt állunk mögötted, Gyuri”, aztán mindannyian mandátumra, hatalomra, befolyásra meg pénzre váltották 2006-ot. Budaházy ott maradt árpádsávos zászlóval a kezében, és nem vette észre, hogy a börtöncellát rohamozza – naiv volt, s ilyenformán méltóbb reprezentánsa a nemzeti radikalizmusnak, mint az azóta nagyívű karriert befutó Toroczkai László, vagy a sokadik ideológiai fordulatán túl lévő politikai szélkakas, Orbán Viktor.

Budaházy szerint „nincs Magyarországon semmilyen következetes joggyakorlat, sem jogszolgáltatás, sem igazságszolgáltatás”. Nos, valóban döbbenetes, hogy a magyar bíróság Budaházy Györgynek és társainak 2022 márciusában még két számjegyű éveket osztogatott terrorizmusért, konkrétan robbantásos merényletek tervezéséért és erőszakos bűncselekmények elkövetéséért, aztán az év végén a köztársasági elnök közülük hét személynek máris kegyelmet oszt. A jelek szerint a hatalmi önkény vagy a bíróság függetlenségét, vagy a terrorizmus fogalmát nem veszi komolyan – esetleg egyiket sem: úgy játszadozik állampolgárainak szabadságával, ahogy érdekei épp megkívánják.

Budaházy Györgyöt felháborítja továbbá, hogy a Jobbik elárulta a nemzeti oldalt, ezt pedig az SZDSZ-nek az MSZP-vel kötött koalícióját is felülmúló árulásnak érzi, holott nemzeti radikális szemszögből nézve nem olyan tragikus, ami a Jobbikkal történt: a használhatatlan párt semmirekellő káderei a hazafiatlan ellenzékhez, hasznos szavazói a hazafias Fideszhez és a még hazafiasabb Mi Hazánkhoz pártoltak. Budaházy bizonyára azt fájlalja, hogy elhitt valamit, ami nem is volt úgy: a Jobbik kapcsán éppúgy pofára esett, ahogy a nemzeti radikális ébredés túl komolyan vétele során – rajta és tettestársain kívül alig akad bárki Magyarországon, aki e tanulság árát a maga szabadságával fizette meg. Így, hogy mára semmi egyebe nem maradt, mint a becsülete, amit olyan önérzetesen kér számon a Jobbik karrierpolitikusain, akár vállalhatná is azt, amit tett, ahelyett, hogy egyik percben a jobboldali magyarokkal összekacsintva hajt fel elismerést, a másik percben meg ügyvédje közreműködésével puszta állampolgári engedetlenséggé kozmetikázza a maga szerepét.

Budaházy György szerint a hatalom nem a jog talaján állva működik, hanem hatalmi érdekei mentén ellehetetleníti a Gyurcsány Ferenc elleni bírósági eljárást, miközben a költségvetést meghamisító és szemeket kilövető miniszterelnök az Országgyűlés legnagyobb ellenzéki frakcióját vezeti. Ha Budaházy György nem tanulta volna meg mára a leckét, híveinek élén lezárná az Erzsébet hidat, amíg el nem kezdődik a Gyurcsány-per, vagy le nem mond a magyarság érdekeit és a jogállami normákat semmibe vevő kormány. Budaházy azonban már nem a régi, és ez így mindenkinek biztonságosabb – elsősorban neki.

Mi sem jellemzőbb, mint hogy Budaházy Györgynek az a kijelentése, mely szerint nem neki, hanem Gyurcsány Ferencnek lenne bíróság előtt a helye, a jobboldal széltében-hosszában élvezett rendkívüli elfogadottsága ellenére nem termeli ki az egyértelmű válaszokat. Ha ugyanis Budaházy hazafi, Gyurcsány pedig gazember, akkor az előbbit terrorizmus vádjával rácsok mögé zárató, az utóbbit meg szerencsehozó amulettjeként a parlamentben őrizgető Orbán Viktor nem lehet hazafi, csakis gazember – csakhogy a kognitív disszonancia elkerülése a hiteles analízisnél sokkal fontosabb.

Nem esik nehezemre egyetérteni Budaházy Györggyel: Gyurcsányéknak tényleg bíróság elé kellett volna állniuk – csakhogy ez nem bizonyul nemzeti érdeknek az illiberális Magyarországon.

 Egyetlen magyar sem fog csodálkozni, ha Budaházy György végül elnöki kegyelemben részesül, hisz rossz fényt vetne a nemzeti radikális hollókra, ha kivájnák egy nemzeti radikális hollónak a szemét, de akárhogy is: 2006 kétes megítélésű hőse nem csekély időt leült. Ennek fényében igazán érvényes a Budaházy által feszegetett kérdés: miként lett az nemzeti érdek, hogy Gyurcsány Ferenc ellen a hitvalló illiberális rezsim még csak vádat se emeljen, és hagyja továbbra is az Országgyűlés üléstermében pöffeszkedni?

Aki nem teljesen fogalmatlan a politikához, érti az okokat: egyrészt Gyurcsány sokkal többet ér Orbánnak a parlamentben, mint a rácsok mögött, másrészt Orbán semmi pénzért nem fog legyártani egy olyan precedenst, hogy itt a hűtlen kezelésnek tényleges büntetőjogi következménye legyen, mert az egy nap rá is visszaüthet – már csak az a kérdés, hogy a hazai nemzeti radikálisok hová fojtják el ilyen hatékonyan ezt a tudásukat. Vagy ez volna a magyarság új definíciója: nem levonni azokat a konzekvenciákat, amelyek kedvezőtlenek a nemzetvezető hatalmi érdekeire nézve? Hogy lehet az, hogy a Budaházy György igazságérzetének felhorgadásából fakadó következtetések nem szállnak Orbán Viktor fejére, hanem népszerű, de semmire nem kötelező mondásokként durrannak szét a nemzet egén, mint egy szilveszteri tűzijáték rakétái?

A következtetés félreérthetetlen: Orbán Viktor KISZ-es korszakának reformkommunizmusához, kozmopolita korszakának liberalizmusához és polgári korszakának konzervativizmusához hasonlóan mára a nemzeti radikalizmust is leuralta, hatalmi ambíciói alá hajtotta és kiüresítette. Azt, hogy a visszafoglalásához nem lesz elég egy hidat blokád alá vonni, ma már bizonyára Budaházy György is belátja – a 2006-os tiltakozások gyűlöletszimbólumának, a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnek a ledöntésénél pedig rosszabb ötletet önmagára nézve el sem képzelhet. Ha őszintén elgondolkozik azon, hogy miként fajult idáig a nemzeti radikalizmus, arra a nyilvánvaló következtetésre jut, hogy a magyarok nem a nemzethez, hanem az annak külsőségeiből hatalmi jelvényt formáló nyers erőhöz tértek meg – ahhoz az erőhöz, amelyik őt cellába, Gyurcsány Ferencet meg kupolaterembe rendelte. Ha pedig Budaházy György ezen felül alapos önvizsgálatot is tart, és szembenéz azzal, hogy miért nem zavarja már őt sem a Szabadság téri obeliszk, a nemzeti radikális szellem elveszejtését önmagán is nyomon követheti.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner