Amikor a magyarok legkedvesebb népmesehőse azt üzeni a jó királynak, hogy »most már elég«, akkor félreérthetetlenül Quentin Tarantino Django elszabadul című filmjének fekete főkomornyikja, Stephen szólal fel a rabszolgák érdekében – és ha ő, a legfőbb hűbérúr kedvence morog, akkor biztosan meghallgatja a tél közeledtével egyre szorongóbb magyarokat a jó király, kicselezi a rothadó, önmagát LMBT- és BLM-hódolatban elveszejtő Nyugatot, hogy azok továbbra is küldjék neki, vagyis hát nekünk az európai adófizetők zsebéből kirimánkodott pénzt. Jobb ötlete senkinek nincs: a hatalommal való tényleges szembeszegülés ezen a tájékon két nemzedék óta nem megy.
Amint szorul a torka körül a hurok, az elit újra meg újra felölti a nép gúnyáját, akárcsak XVI. Lajos, amikor a forradalom idején polgárnak öltözve próbált megszökni Franciaországból. Majka álruhás szökési kísérlete megtévesztésig emlékeztet erre. Közismert egy válságnak az a foka, amikor a hatalmi elit időszerűnek látja, hogy népnek tettesse magát – ezt az állapotot Magyarországon a Matolcsy-féle gazdasági unortodoxia csődje, az elszabaduló infláció, az általános létbizonytalanság, a visszatartott uniós pénzek, a tanártüntetések és a megélhetési válság egyre fenyegetőbb körvonalai képezik: különös, hogy az ózdi vagány a maga tökös kritikájával kivárta a tizenkét éve zajló teljhatalmú országlás első olyan pillanatát, amelyet az illiberális hatalom nem ural.
»Én eddig is nagyon bírtam ezt a csávót, mert veleszületetten baromi intelligensnek tartom, és általában nagyon normális, korrekt fickó benyomását kelti. Nos, ez az álláspontom most sem változott. Kösz, Majka, remélem, sokan meghallják, amit mondasz. Nem mellesleg, kurvajó szám lett ez, ha nem is vagyok egy nagy rapper, azért felismerem a jót.« Így lelkendezett az ellenzéki meggyőződését 2010 óta semmilyen fórumon nem titkoló Mérő Vera az ózdi lázadó bátor kiállásának hallatán. A liberális teológus, Perintfalvi Rita szerint pedig »Majka ismét hatalmasat alkotott«.