Ha kimarad a háborúból, Belarusz lehet a nevető harmadik

„Függetlensége első három évtizedében Belarusz viszonylag sikeres pályát futott be. Elmaradt az orosz és ukrán társadalmat megrázó rabló privatizáció, nem omlott össze az ipar, értékállóak maradtak a nyugdíjak, és nem volt érdemi munkanélküliség. Az egy főre jutó GDP kétszerese volt az ukránnak, és a jövedelmi különbségeket mérő Gini-index szerint Belarusz számított a világ negyedik legegyenlőbb társadalmának. A »belarusz Szilícium-völgy«, az informatikai szektor virágzott. A Nyugat és Oroszország között ügyesen helyezkedő rendszer egyszerre kapott támogatást az EU-tól a Keleti Partnerség keretében és olcsó energiát Moszkvától. Befektetőként és hitelezőként megjelent Kína is.

Az összképet csak a politikai demokrácia hiánya rontotta el. De ez is folyamatában vált egyre nyomasztóbbá. Alekszandr Lukasenka, a szovhoz elnökből (a szovhozok állami mezőgazdasági üzemek voltak) lett párton kívüli képviselő és harcos elitellenes aktivista, 1994-ben sokak meglepetésére megnyerte az ország első elnökválasztását. Ezt követően még öt elnökválasztáson indult el, és hivatalosan mindegyiken győzött is. A nyolcvan százalék körüli eredmények azonban egyre gyanúsabbak lettek, és Lukasenkát elkezdték Európa utolsó diktátoraként emlegetni. De a szociális rendszer továbbra is működött, a technológiai szektor világhírű lett, és a városi értelmiség eseti tiltakozását könnyű volt a vidék közönye mellett leverni. Ellenzéki pártocskák is akadtak, magam is találkoztam derék szociáldemokrata politikusokkal.

A 2020-es elnökválasztás aztán mindent felrobbantott. Az ellenzék már előre csalást gyanított, és világossá tette, hogy nem fogja elfogadni Lukasenka újraválasztását. Ő azonban ismét nyolcvanszázalékos győzelmet hirdetett ki magának, ami heves tiltakozást váltott ki, elsősorban a fővárosban. A vezető ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja szintén győztesnek kiáltotta ki magát, állítása szerint a szavazatok hetven százalékát kapta. A hiteles eredményt valószínűleg sohasem tudjuk meg. Az addig joviális képet mutató Lukasenka példátlan brutalitással és kegyetlenséggel verte le a tiltakozó mozgalmakat. A Nyugat válaszul minden kapcsolatot megszakított a rendszerrel, és Belarusz vezetőjének a Litvániába menekült Cihanouszkaját fogadta el. Ez minőségi változást jelentett az Európai Unió politikájában, hiszen korábban emigráns ellenkormányokat még a legsötétebb kommunista rendszerekkel szemben sem ismertek el hivatalosan.”

Nyitókép: Alexey Nikolsky / Sputnik / AFP