
Megnyugtató látni, hogy egyre inkább létjogosultságot nyer az események akkor kigúnyolt, háttérbe tolt, defenzívába szorított értelmezése.
„Valamikor a 90-es választások előtt egyik reggel apám azzal kezdett a konyhában (ami az előző esti televíziós élmények megbeszélésének a helye is volt), hogy kijelentette: »Ez az Antall fantasztikus. Felkészült, elegáns, higgadt és olyan finom intelligánciával iskolázza le a vitapartnereit, hogy az lenyűgöző.« Akkor hallottam először az MDF elnökéről, a későbbi miniszterelnökről.
Aztán miniszterelnöksége idején piarista diákként megélhettük, hogy a Duna-parti kápolna visszaszerzése alkalmából és az iskola volt diákjaként ő nyitotta meg a tanévet vagy éppen csak meglátogatta valamelyik idős, volt tanárát a rendházban, s ilyenkor az iskolafolyosón futótűzként terjedt a hír: itt van a házban Antall József!
Cserkészként (hidegben, de rövidnadrágban, erre emlékszem) vettünk részt Mindszenty József 1991-es újratemetésén Esztergomban (végakarata szerint csak az utolsó szovjet katona távozása után lehetett hazahozni a hamvait Máriazellből), ahol Antall beszédet mondott és ugyancsak cserkészként álltunk díszőrséget egyik – soha véget érni nem akaró – március 15-i beszéde alkalmával a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.
Amikor 1993-ban Antall meghalt, talán Laszlo Szilagyi barátommal álltuk végig a hatalmas sort a Kossuth téren, a ravatalánál. Az ott kapott emléklapot évekig őrizgettem az íróasztalon, de ennél is emlékezetesebb az, az Antall József lelki üdvéért modott szentmise, amelyre talán már rögtön a halála napján sor került a piarista kápolnában (ma emléktáblája van ott, s most tudtam meg, hogy az esküvője is ott volt 1952-ben!). Ezen, a gyorsan, nem is tudom, milyen csatornán meghirdetett misén vagy az iskola diákjaként vagy csak a miniszterelnök közelben lakó, 16 éves tisztelőjeként voltam ott, s bár a konkrét mondatokra nem emlékszem, de a hangulatra és az egyértelmű üzenetre igen: azok a budai, belvárosi vallásos asszonyok, piarista diákok, öregdiákok feleségei, anyukái, nagymamái, akiknek sokkal nagyobb befolyásuk van az ország sorsának alakulására, mint azt általában feltétleznénk, ott és akkor megértették, megfogalmazták és kimondták: a nemzeti oldal vezetője mától Orbán Viktor. Nem tudom, hogyan és mikor született az, a nem minden alap nélkül terjedő legenda, hogy Antall maga jelölte meg utódjának Orbánt és kérte meg a halálos ágyán személyesen a műve folytatására, de az biztos, hogy már ott és akkor, Antall halála napján hallottam ezt emlegetni.
***
Ilyen előzmények és személyes élmények után ültem be a Blokád című film díszbemutatójára, amelyet remek ötletként a Toldy Gimnáziumban rendeztek, ahol Antall 56 után tanított, s ahol a film néhány jelenetét is forgatták.
Nos, nagy köszönet és gratuláció Lajos Tamás producernek, Adam Toser rendezőnek, Köbli Norbert – forgatókönyvírónak, minden alkotónak és közreműködő színésznek, hogy ezzel a megindító és magas színvonalú filmmel méltó emléket álítottak Antall József miniszterelnöknek, a huszadik századi magyar kereszténydemokrácia kiemelkedő hősének, egyben hitelesen bemutatták a taxisblokád hátterét és az akkori köztársasági elnök valódi szerepét, attitűdjét (»pontosan ilyen volt az Árpi bácsi«, mondta a bemutató után egy Gönczöt jól ismerő egykori politikustárs). 32 évvel ezelőtt sem gondoltunk mást a történtekről és a szereplőkről, de azért megnyugtató látni, hogy lassan történelmi távlatból is egyre inkább létjogosultságot nyer az események akkor kigúnyolt, háttérbe tolt, defenzívába szorított értelmezése. És nagyszerű, hogy ilyen nívón mesélik azt el az újabb nemzedékeknek is a Blokád kitűnő alkotói.
Köszönjük szépen!”
Nyitókép: Facebook