Legyünk ott mi is!

„Emlékszem, az első forduló napján, 2002. április 7-én gyönyörű idő volt, Gigi D’Agostinótól a L’Amour Toujours-t dúdolgattam egész nap, az ment reggel a rádióban, beleragadt a fülembe: dallamtapadás történt. Azóta nem vagyok hajlandó meghallgatni ezt a számot. Kikapcsolom, ha valaki beteszi.

Borzalmas volt. Na nem a szám, az aznap este. Sose felejtem el. Édesapám a szavazás után elment vidékre ügyelni, édesanyámmal voltunk otthon ketten. Néztük az esti közvetítést, még nem jöttek az eredmények, de már nem bírta idegekkel, átment a másik szobába filmezni. Ha jól emlékszem, én is elkapcsoltam egy idő után, talán bele is merültem valami másik műsorba. Mai napig előttem van: édesanyám – aki kisgyerekként élte meg a család kitelepítését az 50-es években – egyszer csak félig síró, félig dühtől vörös szemekkel robbant be a szobába: »Visszajöttek a kommunisták!«

Nem akartuk elhinni, mégis megtörtént: a posztkommunisták és a liberálisok mai napig tartó szövetsége listán is, egyéniben is a jobboldal fölé kerekedett, és bár óriási volt a hajrá a két forduló között, az április 7-én és előtte elkövetett mozgósítási hibákat, az esélyességből elbizakodottságba átfordult bűnt már nem lehetett helyrebillenteni. Megalakult a ­Medgyessy-, majd két évre rá a Gyurcsány-kormány – a többit már jól ismerjük.

Mindez majdnem pontosan húsz évvel ezelőtt történt. Az akkori és a mai helyzet között persze inkább a különbségek javára billen el a mérleg, de most nézzék el nekem, ha a hasonlóságok jutnak eszembe: biztató kutatási adatok, nyilvánvaló(nak gondolt) gazdasági eredmények, prímának érzékelt közhangulat. És utána jött a hideg zuhany. Elmondták már sokszor, tudom, de az esély nem egyenlő a győzelemmel. Bármennyire is azt hisszük a »folyosói pletykák«, a baráti társaság vagy a Face­book-üzenőfalunk hangulata alapján, hogy már előre borítékolható a jobboldali győzelem, egészen vasárnap estig ez nem így van.

Addig még ki lehet énekelni a sajtot a szájból, és nem vitás: az, hogy a polgári oldal elbízza magát, hogy mindenkinek melldüllesztve meséljük, hogy milyen jól állunk – na ez a baloldal érdeke. Most – kivételesen, még pár napig – látszódjunk kicsinyhitűeknek! Mondjuk el mindenkinek, hogy minden szavazat számít, mert szoros a küzdelem és sorsdöntő választás és népszavazás előtt állunk! Most egyszerre kell erősíteni a harci kedvünket és a realitásérzékünket.

Mindenkit, akinek fontos a nemzet érdeke, biztassunk arra, hogy menjen el és szavazzon – értessük meg még akár a baloldali ismerőseinkkel is, hogy most, háborús helyzetben, mikor a lengyel határ környékén bombák robbannak, más nem számít, csak hogy olyanok álljanak az ország élén továbbra is, akik legények a gáton! »Ez most nem az amatőrök órája, ez most nem a dilettánsok ideje.« A jobboldal összefogása fontos, de most akarjunk többet: a nemzet egységét!”

Fotók: Földházi Árpád