Attitüd

„Akkor most itt újèvkor tisztázzunk valamit. Most olyan következik, ami távol áll tőlem, sohasem èltem vele, mert önfènyezèsnek hat, de a tisztán látás kedvèèrt most rögzítenem kell pár dolgot. Nem tegnap óta vagyok híve a jogállami demokráciának, hanem felnőtt èletem igen nagy szeletèt annak tènyleges szolgálatával töltőttem el. Azzal hízelgek magamnak, hogy elèg jól meg tudom ítèlni, hogy a fenti cèlt mi szolgálja ès mi nem. Mindkèt esetet a gyakorlatban is elèg jó felismerem ès a reakcióm is ennek megfelelő. Termèszetesen nem tartom magam tèvedhetetlennek, ezèrt a logikusan èrvelő ellenvèlemèny elől nem szoktam elzárkózni.

A jogállami demokráciára leselkedő egyik legnagyobb veszèly, ezer törtènelmi pèlda van rá, az a fèlelemből, vagy megvásároltságból fakadó megalkuvás, amelyen az sem segít ha ezt a magatartást taktikai okokkal a »szent egysèg« mindenáron való fenntartása igènyèvel próbáljuk mentegetni. Szilárd elvi alap nèlkül persze könnyű áldozatul esni a változó szèliránynak, ès hajladozni erre vagy arra. Ha nincs konkrèt mèrce a kezünkben, amelyen a magatartás, a teljesítmèny lemèrhetö, vagy van de azt szelektíve próbáljuk alkalmazni, akkor az szüksègkèppen kudarchoz, az elvek feladásához vezet.

A liberális demokráciára leselkedő másik komoly veszèly a tekintèlyelvűsèg a bírálathoz való jog elsorvadása. Nem vèletlen, hogy szabad sajtó nèlkül nincs demokrácia, ès ugyan mi lenne a szabad sajtó legfőbb feladata, mint az igazság folyamatos kimondása tekintet nèlkül arra, hogy miről, kiről van szó.

Hogy Orbánnak ès rendszerènek semmi köze a liberális demokráciához, azt nem kell bizonyítani, ők maguk vallották be, nagy büszkèn. Az alternatíva, amelynek talán mèg van esèlye, csak akkor győzhet ha alternatívának is mutatja magát, olyannak amely a liberális demokrácia èrtèkrendjèt demonstrálja.”

Nyitókép: Facebook