„A transzi dologra nagyon ráérzett a magyarországi ellenzék. Most Jakab Péter kámingáutolt arról, hogy bár a társadalom többsége számára ő egy primitív bohóc, ez azonban csak egy ráerőltetett szerep, amivel csak részben tud azonosulni. Két erős identitás harcol benne, a bohóc és a Gyurcsány-klán trubadúrja.
Ő így önmaga igazán, főállásban csinál hülyét magából a parlamentben, akkor letudja, amit Petibohócként elvár tőle a politikai fővállalkozója, munka után pedig jöhet a közéleti rock. Ő a DK dalnoka, a baloldal Cseh Tamása.
Ettől az ellenzéktől ennyire futotta ebben a műfajban. Nekünk Cseh Tamás, nekik Jaxi. Ezzel a felosztással így teljesen ki vagyunk békülve. Általában így szokott ez lenni.
Nekünk Eperjes, nekik Alföldi, nekünk II. János Pál pápa, nekik – az állítólag – a merénylőt segítő Dobrevék, és lehetne sorolni a végtelenségig.
Jakab első dala pedig, bárhogy is nézzük, éppolyan mélyértelmű, a szavak egyszerű jelentésén éppúgy túlmutat a mondanivalója, mint a Cseh Tamás által előadott Bereményi Géza szerzemények esetében. Ez akkor is így van, ha Jakab nem tud erről, ha nem ez volt a mutatvány eredeti célja.”