Valóban gonosz a kapitalizmus?

„A médiában egyre gyakoribbak a tulajdonosi önzésről és a vállalati gonoszság különös megnyilvánulásairól szóló hírek. A közelmúltban a Mércén megjelent, a gyógyszergyárak viselt dolgait elemző írás, amelynek címe szerint »A szellemi tulajdon öl«, magát  a tulajdont állítja pellengérre, konkrétan megjelölve a bűnöst: a vakcinakapitalizmust, amely a szegény országokból szedi ártatlan áldozatait. Vannak, akik a futball-szuperliga hamvába holt ötletét is a milliárdos tulajdonosok profitéhségének tulajdonítják, és sokak szerint a fékezhetetlen mohóság idézte elő a német csodavállalat, a Wirecard bukását is. 

Nemcsak az elvakult forradalmárok, de a megkérdőjelezhetetlen erkölcsű művészek is sokszor a gonosz megtestesülésének és az emberiség ellenségének tekintik a tulajdont és pénzt. »Az enyim, a tiéd mennyi lármát szüle / Miolta a miénk nevezte elűle. / Hajdan a termő föld, míg birtokká nem vált, / Per, s lárma nélkül mennyi embert táplált« – írta több mint kétszáz éve Csokonai, de Shakespeare Athéni Timonja már jóval korábban undorító társadalmi betegségként tekintett a pénzre: »..a fekete fehér lesz, rút szép, jogtalan / Jogos, silány nemes, vén ifjú, gyáva hős. [...] Emberiség közös rimája, ki / Népek csoporti közt viszályokat szítsz«. 

Vajon mikor és miért sétáltak bele őseink vigyázatlanul ilyen csapdába? Jared Diamond, a neves amerikai evolúcióbiológus szerint a végzetes tévedést akkor követtük el, amikor a gyűjtögetésről áttértünk a földművelésre, és letelepedtünk. Ennek a kényszerek és lehetőségek által egyaránt vezérelt folyamatnak ugyanis szükségszerű, bár nem szándékolt következményei lettek: az éhség és az egyenlőtlenség, sőt mellékbüntetésként az állattenyésztéssel még súlyos betegségeket is magára szabadított az emberiség. Más szemszögből azonban mindez mégis sikertörténenek bizonyult: benépesítettük a Földet, és a kultúra, a civilizáció vívmányaival kényelmessé tettük életünket.”