„A múlt század hetvenes éveiben történt (volna): az anyukák türelmesen várakoztak a körzeti orvos egészséges rendelésén, hogy ölükben tartott kisdedeik megkaphassák a kötelező védőoltást. A fehér csempéken plakátok és rajzok mutatták be régi korok borzasztó fertőző nyavalyáit a himlőtől a tbc-ig.
Ott virított kinyomtatva a Kincskereső kisködmön teljes első fejezete is, amelyben a főhős beszélni még alig tudó kishúga meghal torokgyíkban. Két kép a Sabin-cseppek bevezetése előtt járványos gyermekbénulásban megbetegedett, vastüdőben fekvő fiatalt ábrázolt.
A sorra kerülő mama, karjában a picivel, belépett a rendelőbe. A doktor már fel is szívta az ampulla tartalmát a fecskendőbe, és készült beszúrni a tűt, amikor az anya hirtelen arrébb húzta a csecsemőt.
– Mondja csak, ez milyen vakcina? Hol gyártották? Mi a hatóanyaga, az engedélyezési sorszáma?
– Tessék? – rökönyödött meg az orvos, mert ilyesmivel eddig nem találkozott.”