Egységes világkép?

„Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez. Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember.

Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül. Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.

Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: »Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.«

A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk. Tényleg a Jobbik »állandó figyelmeztetéséhez« kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?”