Kellemetlen helyzetek ellen: árpibácsizás

„Elnökként azzal indított a baloldal ikonja, Göncz Árpád, hogy az országot megbénító taxisblokád mellett foglalt állást ahelyett, hogy az egységet hangsúlyozta volna, ami államfőként elvileg a feladata lett volna. Csakhogy pártja, az SZDSZ érdeke az volt, hogy megbukjon az Antall-kormány, Göncz pedig hűséges pártkatonaként viselkedett az elnöki székben is. Nem az ország Árpi bácsija volt, csak a baloldalé. Sólyom Lászlóval karöltve elkaszálta a kommunizmus főbűnöseinek nyilvánosság elé citálását célzó Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatot, ami megint csak nem meglepő, hiszen csak annyi történt, hogy az ávós gyerekek pártjának hű katonája fedezte az ávós szülőket. Kivette a részét a médiaháború eldurvulásából is azzal a céllal, hogy bebetonozzák a balliberális médiafölényt, miközben külföldön harsogta a máig oly ismerős szövegeket, hogy »Európa, segíts, mert itt a konzervatív kormány cenzúráz, meg elnyomja az ellenzéki hangokat és a szólásszabadságot«.

Aztán a Horn-kormány alatt is tudta a feladatát: jócskán visszavett az akadékoskodásból. Egykori ötvenhatosként egészen megható az egykori pufajkás Horn Gyulával ápolt, kiváló kapcsolata. Nem meglepő, hogy a többi egykori ötvenhatos körében ugyanakkor meglehetős ellenszenv övezte. Ez valószínűleg nem független a róla terjedő szóbeszédtől sem, miszerint Patkánynak nevezték a többiek a börtönévek alatt, mert besúgással jutott előnyökhöz, lehetőségekhez, így kapott munkát a váci börtön könyvtárában, és fordítóként dolgozhatott. Göncz még elnökként kitüntette az 1944-es délvidéki magyarirtásban részt vevő, később sztálinista szerb partizánt, Lazar Brankovot; mandátuma lejárta után aztán még arra is volt érkezése az ország Árpi bácsijának, hogy együtt koccintson a Kempinskiben Adrian Nastase akkori román kormányfővel, Medgyessy Péter miniszterelnökkel és Kovács László külügyminiszterrel az ország szétszakítására. Micsoda hazafi!

A baloldaliak – így Őrsi Gergely is – azt hiszik vagy azt próbálják eladni Göncz Árpáddal kapcsolatban, hogy köztiszteletben álló, az egész ország által nagyra tartott államférfi volt, aki felette állt a hétköznapi politikai csatározásoknak. Valójában viszont pártkatonaként tevékeny részese volt ezeknek a csatározásoknak, és odaadóan szolgálta a kommunista diktatúra hátsóbb vonalaiból átmentett balliberális klientúra hatalmának kiépítését. Nincs társadalmi egyetértés a megítéléséről, és valószínűleg nem is lesz, hiszen egy pártkatonáról van szó. Az, hogy a balliberális erők elkezdik kirakosgatni a szobrait, metróállomást neveznek el róla, és az ország szekértáborokon átívelő nagypapájaként próbálják idealizálni, nem más, mint politikai-ideológiai hídfőépítés. Az LGBTQ-mesekönyvvel befürdött Őrsi Gergelyhez visszakanyarodva – az eddigi és az ezután várható Göncz-szobrok ugyanúgy a nyilvános tér egyes darabjainak körbepisálásai, ahogy a nemrégiben több helyre kitűzött szivárványos zászlók: azt üzenik és fogják üzenni, hogy ahol ezek vannak, azokon a helyeken a baloldal uralkodik.”