Nehéz napjaikat élik a török kapcsolataink

„A mostani helyzet egy másik főszereplője Törökország. Helytálló-e a megállapítás, hogy a migrációs megállapodás felrúgásával tovább mélyül az EU és Ankara közötti bizalmi vákuum?

Az EU–török kapcsolatok valóban nehéz napjaikat élik. Ursula von der Leyen elnök asszony, illetve a migrációs kérdésekért felelős bizottsági tagok vették kezükbe az ügy rendezését, én magam ebben jelenleg még nem veszek részt. Annyit viszont biztosan állíthatok, hogy a történtek nem voltak teljesen váratlanok. Olyan kihívással állunk szemben, amely már évek óta velünk van. Az EU 2016-ban azt az utat választotta, hogy együttműködik Törökországgal. Úgy gondolom, hogy ma ugyanezt a választ kellene adnunk. Még akkor is, ha a körülmények most sokkal nehezebbnek tűnnek, mint négy évvel ezelőtt. A bizottsági munkában is következetesen azt az álláspontot képviselem, hogy Ankarára stratégiai partnerként kell tekintenünk. Megvannak azok a területek, ahol igenis pozitív a mérlege az együttműködésnek. Törökországnak együtt kell működnie az EU-val, és természetesen az uniónak is Törökországgal ahhoz, hogy a mostani válsághelyzetet rendezni tudjuk.

Az Európai Bizottság a minap közzétett országjelentéseket, amelyek alapján a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolta Albániával és Észak-Macedóniával. Reális várakozás-e, hogy a múlt októberi kudarc után az állam- és kormányfők akár már a március végi uniós csúcstalálkozón rábólintsanak erre?

A két jelentés is teljesen világossá teszi, hogy Albánia és Észak-Macedónia egyaránt teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket a tagállamok már 2018-ban rögzítettek. Az Európai Bizottság épp emiatt javasolta a tagállamok tanácsának, hogy mielőbb hozzon döntést és nyissa meg a csatlakozási tárgyalásokat. Szerencsére a tavaly októberben történtekre Albánia és Észak-Macedónia is nagyon érett választ adott, nem döntöttek úgy, hogy hátat fordítanak Európának. Ennek épp az ellenkezője történt, és felgyorsították a reformfolyamatokat. Kézzelfogható és konkrét eredményeik vannak a leginkább kihívást jelentő területeken, például a szervezett bűnözés vagy a kábítószer-kereskedelem elleni fellépés kérdésében. Mindkét ország komoly teljesítményt mutatott fel, ez alapján gondolom úgy, hogy bízhatunk a jövőbeli helytállásukban. Szerintem konkrét dátumokról még nem érdemes beszélni; most az a legfontosabb, hogy célba érjen az a soklépcsős folyamat, amit elindítottunk. A horvát EU-elnökség egyébként folyamatosan dolgozik azon, hogy már márciusban döntés születhessen, a bizottság pedig mindenben a segítségükre lesz. Az előttünk álló néhány hétben mindent el fogunk követni a siker érdekében. Mindenképp még a májusi, Zágrábban megrendezendő EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozó előtt meg kell indítani a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával.

Ezek az országok tehát a történtek ellenére sem fordítottak hátat Euró­pának. Mennyire volt nehéz motiválni őket a kudarcot követően?

Még a folyamat elején járunk, nehéz kész tényekről beszélni. Egészen biztos ugyanakkor, hogy az észak-macedón és az albán társadalom is megérezte ezt a hullámvölgyet. Észak-Macedóniában a kormány is belebukott az ügybe. Hadd emeljem ki azt is, hogy amikor az új Euró­pai Bizottság munkába állt, rögtön küldtük a pozitív üzeneteket, és kijelentettük, hogy a Nyugat-Balkán uniós integrációját – ellentétben az előző uniós biztosi testülettel – prioritásként kezeljük. Ezek az üzenetek lassan, de biztosan célba érnek. A szavakat persze tetteknek is követniük kell. Albániából és Észak-Macedóniából is figyelik, hogy eredményre vezet-e mindaz, amit az elmúlt hónapokban mondtunk.”