Orbánfóbia, a megunt pesti divat

„A közösségi oldalak használói nap mint nap találkoznak úgynevezett mémekkel, vagyis olyan digitális képekkel, amelyek az eredeti fotót manipulálják. Hadházy Ákos esetében is megszületett az átalakított kép, amin nevezetesen a miniszterelnök lenyúl a tábla után, mely manipulálva már egy húszezres. Pedig Hadházy akciója önmagában is mém lehetne, nincs mit rajta továbbkölteni. De a nyilvánvalóan visszatetsző, bunkó attitűdöt el kellett takarni, és a fejekben gyorsan ráerősíteni a rablókormány vízióra. Ez a kicsavart, fals lejárató akció is igazolja, hogy a rossz színben feltüntetés bajnokai még mindig a baloldalon vannak. Tényleg kommunista örökség lehet az ilyen, és a világhálót kezdetektől kiválóan használják arra, hogy kollektíven terjesszék a túlzó vagy hamis állításaikat.

És ha egy ilyen alá odaírod, hogy nem vicces: törölhetnek. Most, 2019-ben a demokrácia megmutatkozásának pillanataiban! Biztos újra kellene definiálni fogalmakat, például, hogy mit is jelent liberálisnak lenni, azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a véleménydiktatúra valahogy nagyon ellentmondani látszik a szabadgondolkodású ideának. A budapesti értelmiség már jó régen felépítette a gonosz diktátor képét, trendet gyártott belőle, egyesek meg igazodásból úgy öltik magukra, mint bármelyik béna divatos cuccot.

A baloldal ezekben a napokban ünnepli, hogy több szín került a politikába, helyzetükben logikus gesztus lenne végre elfogadni, hogy sokfélék vagyunk itt Budapesten: nemzeti érzelműek, konzervatívok, nemzeti liberálisok, liberálisok, népnemzetiek, ilyenek-olyanok. Bár tegnap egy percre beugrott a 2006-os közhangulat, amikor egy ismert művész – akiről azt gondolom a politikai oldalak felett áll – visszavette a kész interjút, amelyben kifejti véleményét a Kádár mellől kinőtt álliberális értelmiségről, de mégis legyünk bizakodóak és ne igazolódjon be a vízió, amiről a nekem küldött levél második része szól.”