Ha győzni akarunk, a politikát is meg kell tanulnunk!

„Azok, akik egy-egy ilyen tiltakozást megszerveznek, gigászi feladatot vállalnak magukra. Általában meglehetősen heterogén hátterű, belső konfliktusoktól terhelt közösségekben kell, a politikától nagyrészt félő, politikai részvételben gyakorlatlan, a konfliktusokat felvállaló, kollektív cselekvésen alapuló érdekvédelem technikáit nem ismerő emberek együttműködését megszervezniük. Amikor a közvélemény azt érzékeli, hogy »megtámadták az MTA-t«, akkor egy félreértés áldozatai. Nincs olyan, hogy »MTA«, nincs olyan, hogy »a szakszervezetek«, »a tanárok« stb.

Csak egy sereg riadt, tájékozatlan, az ügyről ellentmondásos információkkal rendelkező, eltérő vérmérsékletű ember van, akik nem is egyszerre és nem is egyformán érzékelik, hogy valami történik velük. Belőlük »MTA-t«, »szakszervezetet«, »tanárokat«, »devizahiteleseket« csinálni valójában politikai feladat.

Mégpedig nem is kicsi. Mert még az sem mindenki számára magától értetődő, hogy van probléma, s ha van is, pontosan mi az és mi vele a teendő. Az eredmény pedig nem is lehet más, mint egy törékeny, esetlenül mozgó politikai konstrukció, amelynek már a létrehozása és fenntartása is számos feszültséget, személyes ellenérzést, féltékenységet szül. Ezt persze pont nem egy liberálisnak kellene ezen a fórumon túlnyomórészt radikális baloldaliak számára magyaráznia, de hát szürreális időket élünk.”