Orbán, Merkel, Macron és a többiek: így árulták el Európa vezetői az Európai Uniót

„Kinek az érdeke a »langyos terv«?

Mindenkinek és senkinek egyszerre. Azaz valójában senkinek nem használ, hogy az Európai Unió karakteres vezetők hiányában a technokraták olyan játszótere, ahol politikai értékek, közös érdekek érvényesítésére nincs lehetőség. Ez súlyos és korrigálhatatlan versenyképességi hátrány. Ám közben mindenkinek is ez az érdeke, mert ez egyúttal azt jelenti, hogy a nemzeti érdekek különalkuk, megállapodások révén érvényesíthetők a nemzetközi piacon, azaz az EU védernyője alatt, de annak szigora, értékkonszenzusának betartása nélkül lehet mozogni a globális térben.

Ebben pedig igen jó Orbán, aki nyilván azért akadt ki elsősorban a Timmermans-opcióra, mert a tapasztalt holland szocialista nehézsúlyú, világos Európa-képpel rendelkező politikus, aki nagyon mást gondol az EU-ról, mint a szkeptikus vezetők, és aki alighanem súlyos nyomást tett volna például a magyar és a lengyel kormányra a jogállam szisztematikus leépítése miatt. (Ezért lehetett mesteri a Merkel-taktika: ha befut Timmermans, Merkel Európa-párti projektje erős támogatást kap, ráadásul a szocik intézik a konfliktust az EU-szkeptikusokkal, miközben esetleg az Európai Központi Bankot is elviheti, a B-terv meg a párttársa győzelme lett. Aminél ráadásul Merkel tartózkodott, hogy otthon még eladhassa koalíciós partnerének, a szocdem pártnak, hogy tehetetlen volt a többiekkel szemben, éppen csak elszenvedte győzelmét.) Orbán azonnal háborúba is kezdett: a demokratikus választások eredményére hivatkozott, mondván a Néppárt nyerte a választásokat.

Csakhogy éppen Orbán volt az, aki pártja saját csúcsjelöltjét nem támogatta. Márpedig ha a Néppárt nyert Európában, akkor a Weber vezette szövetség győzött, hogy aztán Orbán »demokratikus indoklással« támogasson Weberrel szemben egy olyan embert, aki egyetlen európai választópolgárnak sem juthatott eszébe, amikor szavazni ment, miközben sokan közülük nézhették a vitákat Weber és Timmermans között Európa jövőjéről, eszmékről, politikákról. Hogy a demokratikus gondolat jegyében végül ők maradjanak ki mindenből.

Azért ezt túléli a demokrácia

Nyilván a csúcsjelölti rendszer kinyírásán túl azért van demokrácia a világon, ám amit most Európa vezetői műveltek, az mindennek a tagadása, amit a demokratikus folyamatokról tudunk.

Kétszáz millió választópolgár szavazott májusban, amikor volt egy csúcsjelölti rendszer, ehhez képest a 200 millió ember szavazatainak lényegében semmilyen következménye nem lett, azaz a megnevezett jelöltek nem kapnak posztot, miközben huszonnyolc, más típusú választáson, más feladatra demokratikus legitimációt nyert politikus zárt szobákban, kideríthetetlen kritériumok alapján, semmilyen demokratikus legitimációval nem rendelkező embereket jelölt ki posztokra.

Amiből egyenesen következhet az intézmények közötti konfliktus. Merthogy a parlamentben ülő képviselőket viszont EP-képviselőnek választották meg, és éppen tőlük várják, hogy demokratikus legitimációt nyújtsanak az átláthatatlan folyamathoz. Ám nem világos, hogy például a szocialista frakció miért gondolná azt, mindenképpen meg kell szavaznia a számára semmilyen előnnyel nem járó megállapodást, amelyben a vigaszdíj az övé, miközben a német tőke érdekeinek tökéletesen megfelelő konstrukcióhoz, a Merkel-Macron uralkodáshoz kéne tapsolnia. Azaz simán benne van, hogy a többnapos szobázás után az EP-képviselők visszaküldik a tagállami vezetőket az alkuasztalhoz. Az első ütésre csak néhány órát kellett várni: a vezetők kialkudták a bolgár Sztanisevet EP-elnöknek, hogy aztán a szocialista frakció úgy döntsön, a kétes hírű bolgár helyett az olasz David-Maria Sassolit javasolja a posztra.

Nyugodjon le mindenki, Orbán győzött

Mindebből persze Magyarországra az érdemi viták nem jutnak majd el. Nem lesz szó arról, milyen azonnali és súlyos döntéseket kellene meghozni az Európa Unió érdemi működőképességének megőrzéséhez, hogyan kellene demokratizálni a közösséget, miért nem tartható fent a kortárs politikai térben, a populista vezetők akciózása, az EU-szkeptikusok nyomása mellett az a finom egyensúly, amelyet korábban az együttműködő nemzetek és európai intézmények kompromisszumainak sorára építettek. Idehaza annyit tudunk majd meg, hogy Orbán Viktor győzött.

Annyiban van minek örülnie, hogy ha Von der Leyen igazolja a karrierjéből és a minden másból következő várakozásokat, akkor üzletbarát bizottság alakul: Orbán bizniszekkel él túl már évtizede, tudja, kinek, mit kell adnia azért, hogy közben az EU minden eszméjét, normáját tagadva forgathassa fel az országát. A Timmermans-bizottsághoz alighanem kevés lett volna a német tőke feltétel nélküli kiszolgálása, amiért cserébe hétköznapokon szabadon működhetnek a fideszes útonállók. Von der Leyen testületével azonban tippünk szerint Orbán nyugodtan eléldegél majd. A papírforma szerint kiszolgálja majd igényeiket, a háttérben megköti az üzleteket velük, cserébe szabadságot kap odahaza. A Timmermans-féle konfliktusokra aligha kell számítani, mert Von der Leyen azért jó eséllyel nem gondol majd semmit érvényeset és érvényesíthetőt Európáról. Ha pedig meglepetésre mégis így tenne, eszközrendszere biztosan a hagyományos, a német és európai politikában konszenzusos modellből táplálkozna, amit Orbán unalomig ismer: jól ellesz a kötelezettségszegési eljárások és a technikai módosítások közben.

Ebből világos, Orbánnak elméletileg megfelel a langyosok Európája.”