„Hogyan tudta megtalálni a hangot a Nemzetiben Jordánnal, Alföldivel, majd Vidnyánszkyval?
Nyilván van bennem kompromisszumkészség, de nem vagyok megalkuvó. Engem a tehetség vonz. Kíváncsi vagyok a színházhoz teljesen eltérő irányból közelítő emberekre. Izgatott az a fajta színház is, amit Vidnyánszky Beregszászon kezdett csinálni, nagyon tehetséges színészekkel.
Azért csak szóvá tette, amikor havi négyeket játszott! Nem érezte úgy, hogy talán nincs jó helyen? A szabadúszást nem merte vállalni?
Társulati létben nőttem fel, nem tudnék elképzelni más formát. A Nemzetiben dolgozhattam Serbannal, Doiasvilivel, Zsótérral, Purcaretéval. Hová mennék? Ha éppen nem volt elég előadásom, akkor is azt éreztem, hogy törődnek velem.
A családi tapasztalatok tartják vissza a közéleti megnyilvánulásoktól?
Színészként jobb lehetőségem van arra, hogy előadásokon, szerepeken keresztül beszéljek a világról. Nagyon árnyalt, sokrétű, izgalmas terepe ez a véleménynyilvánításnak.
Szexszimbólum képe is társul a személyéhez. Elkerülték a me too helyzetek?
Soha senki nem akart ilyen módon előnyökhöz juttatni. Valószínűleg látták a makacs elszántságomat, hogy kizárólag a munkámmal akarok eredményeket elérni. Az egész mentalitásomat áthatja az, hogy nem tartok igényt külső segítségre. A me too kapcsán egyértelmű, hogy a bántalmazott nőket szeretni, óvni, pátyolgatni kell. Ettől függetlenül egyetértek Catherine Deneuve-vel abban, hogy én sem szeretném, ha többé nem karolná át férfi a derekamat, és nem mondaná azt, hogy de szép vagy ma!”