Tűnjetek már el!

„Az ellenzék természetébe van kódolva az a sóvárgás – ahogy egy kisfiúénak a vonatvezetés vágya –, hogy le akarja váltani a regnáló kormányt

Ez a személyiségfejlődés és a demokratikus társadalom rendje. De ahogy nem lesz minden gyermekből mozdonyvezető, úgy hasonlóan, nem minden ellenzék kerül hatalomra. Amit pedig az elmúlt heti vasárnapi tüntetésen láttunk, a most már tényleg elvtelen módon összenőtt szivárványkoalíciótól, az sok mindenre lesz majd elég, számos lehetőséget hord magában, csak azt nem, hogy ezzel képesek lesznek egyszer megbuktatni az Orbán-kormányt.

Legfeljebb tovább húzzák a mocskos mocsár mélyébe a közbeszéd kultúráját, és még inkább kacagásra sarkallják az ország többségét.

De jogosan tehetjük fel az összellenzék ködbe vesző csatangolása után azt a kérdést is, hogy mit műveltek már megint ezek? Néhány tucat jobbikos, szocialista, Gyurcsány-szektás és persze számos alig mérhető politikai formáció kóborolt, hidat zárt le, épületeket rongált, kukát rugdosott, és közterületen köpködött (vagy politikusok méltóságát sértette meg), mintha ők lennének az igazság és a moralitás bajnokai, mintha ők képviselnék a többséget. Pedig nem. Ahogy a viselkedésük is szánalomra, kisebb-nagyobb aggodalomra vagy éppen a Sas-kabaré alacsony színvonalát sem megütő kínos nevetgélésre adott okot, úgy az összes jövőbeni lehetőségüket elkótyavetyélték.

Platón forog a sírjában. Már ha egyáltalán érdekli a magyar ellenzék. Szerinte ugyanis a retorika eszközeivel mindenről be lehet bizonyítani az ellenkezőjét, csak a számok a kivételek. A mai magyar ellenzék viszont azt akarja az utcákon bebizonyítani, hogy a számokat is le lehet tagadni, mikor az ország felemelkedéséről beszélünk, de ha mégsem, akkor lehet egy jó nagyot káromkodni.

Nos, azt gondolom, hogy ezek után el kell tűnnie ennek a csürhének a politika színpadáról. Meghajolni és lehetőleg csendesen a függöny mögé sétálni. Utat engedhetnének egy olyan ellenzéknek, amely méltó arra, hogy képviselje azokat, akik nem értenek egyet a kormány lépéseivel.

Öröm az ürömben, hogy kevesen vannak. Egyre kevesebben. És egyre inkább a politikai szélsőség felé tartanak. Mert ez a valódi szélsőség. Az anarchia, a rombolás vágya és valódi tombolás. Az ellenzék viselkedése, akár egy vonatot vezetni akaró, de nem tudó, neveletlen gyermek hisztirohamára hasonlít.”