Venezuela, Kuba és a furkósbot

„Az elmúlt években Latin-Amerika erősen jobbra tolódott. A XXI. századi szocializmus dél-amerikai álma szertefoszlóban van, és a Trump éra beköszöntével az USA is visszatérni látszik régebbi erőpolitikájához, melynek kiindulópontja az, hogy a déli kontinens valójában az USA hátsó udvara, és ott joga van rendet tartani. (Utoljára nyílt katonai beavatkozás 1994-ben Haitin történt, igaz, akkor ENSZ jóváhagyással.) 

Trump e térségre vonatkozó politikájának van még egy sajátos vonása. Mintegy »kiszervezte« a döntéshozatali mechanizmust az adminisztrációból, és szabad utat adott azoknak a keményvonalas, zömmel kubai származású politikusoknak, akik már hosszabb ideje követelik az erős kéz politikáját a rebellis déli országokkal – elsősorban Kubával, Nicaraguával és Venezuelával – szemben. Marco Rubio floridai szenátor nemcsak erős csapatot gyűjtött maga köré e politikusokból, hanem az USA külügyminisztériumának latin-amerikai részlegét is ilyen – többnyire kubai származású – munkatársakkal töltötte fel.

És az európai vagy ázsiai országokban működő cégek százszor is meggondolják majd, hogy egy kisebb kubai üzlet reményében érdemes-e pervesztesnek lenni egy amerikai bíróságon, amely aztán befagyaszthatja akár az adott cég, személy vagy nagyvállalat USA-beli teljes tevékenységét. Mindez tovább gyengítheti az amúgy is ingatag lábon álló kubai gazdaságot, és a külföldi befektetések végét jelentheti.
A venezuelai események tétje tehát óriási. Más latin-amerikai országok és a teljes karibi térség is érintett a kérdésben. És az is eldőlhet, hogy három évtized elteltével ismét visszatér-e az USA az évszázadon keresztül alkalmazott furkósbot politikához a térségben.”