Miniszterként nem beszélhetünk mindenről

„Az elmúlt évek történéseinek feldolgozása megtörtént már önben? Sikerek, kudarcok, jó és rossz döntések, esetleges tévutak? Vagy erre nincs is szükség?

Ezt a »feldolgozást« nem lehet szűk időhatárok közé szorítani. A régi dolgok letevését, az újak, vagy régi-újak felvételét úgy hiszem, alapvetően elrendeztem magamban. A nyarat erre szántam. Természetesen készítettem egy belső leltárt, ez nem csak a lelkészek, hanem a keresztény emberek számára amúgy is kötelező, ilyen szempontból nincs kettős mérce. A reformációnak éppen ez volt az egyik leglényegesebb mondanivalója, hogy egyetemes papság van, és nincs külön papi erkölcs, ami szigorú, meg egyháztagi erkölcs, ami nem olyan szigorú. A keresztény mérce mindenki elé oda van állítva. És ha netán leverjük azt a mércét, akkor nem az a megoldás, hogy alacsonyabbra állítjuk, hanem hogy még egyszer fussunk neki, hiszen van bűnbocsánat és van újrakezdés. 

Lelkipásztorként és keresztény emberként én ezt már korábban is gyakoroltam, próbáltam elrendezni – ahogy ezt az egyházban hívjuk – az Isten és ember előtti felelősségemet. Ezt a két minőséget meg kell különböztetni, de nem szabad szétválasztani. Amit tehát az én hitbeli életemben, az Istennel való kapcsolatomban föl kellett ismerni, rendezni kellett, úgy gondolom, hogy azt megtettem. Elvonultam, ha nem hangzana furcsán egy református lelkész szájából, azt mondanám, hogy kolostorba vonultam. A magányban, ahol az ember csak a szentírással, Isten szavával találkozik, van lehetőség az ember előtti felelősségen is elgondolkozni. 

Ami pedig a világi részét illeti, Miniszterelnök úrral is volt egy komoly beszélgetésem. Azt kértem tőle, hogy értékelje a munkámat úgy, ahogy négyszemközt értékelni lehet. Szerintem erre szükség van. Ha nyithatok itt egy zárójelet, én hiányosságnak tartom, hogy nincs fórum egymás munkájának a kritikus értékelésére. Ha van kis rossz érzésem a két kormány közötti átmenetben, ez az. Olyan szívesen átadna az ember egy csomó mindent, amiről úgy gondolja, hogy a következők is használni tudnák. És az sem mindegy, hogy ha az ember kap valakitől egy megbízást, – én Isten után a miniszterelnöktől kaptam ezt –, a megbízó hogyan látja a teljesítményt. Erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy az ember megkönnyebbülten tudjon továbbmenni. Jól esett, hogy ezt a lehetőséget, hogy ne mondjam, talán privilégiumot, megkaptam a miniszterelnöktől.

Van más is ezen kívül, ami nem tetszik? Most már nem kötik holmi kormányzati kommunikációs gátak, belső szabályzatok – legalábbis effélét nyilatkozott nemrégiben.

Ha megengedi, egy kicsit pontosítanék. Itt nem csak a belső szabályokról van szó, hanem arról is, hogy ha az ember miniszteri felelősséget visel, akkor rendelkezzen önfegyelemmel. Természetes, hogy bizonyos dolgokról nem beszélünk. Éppen azért nem, hogy ne rontsuk le a munkánk hatékonyságát, sikeresen meg tudjunk oldani ügyeket. Képzelje el, ha miniszterként mindazokról a nem tetsző dolgokról, hibákról, amiket tapasztaltam, első felháborodásomban rögtön el kezdtem volna beszélni, mi lett volna abból? Ma már mindenki újságíró, akinek van egy mobiltelefonja – bocsánat, az igazi újságíróktól elnézést kérek -, de minden kimondott szó azonnal a nyilvánosság előtt van, és attól kezdve az egész arról szól, hogy a Balog ezt meg azt mondta. Ehelyett inkább megpróbáltam megoldásokat keresni, és hallgatni róla, hogy mi nem tetszik, mindaddig, amíg a megjavítás lehetősége fennállt. 

A másik pedig, hogy így távolabbról, vagy félközelről nézve, mert most is van kormányzati megbízatásom, romaügyi biztos vagyok, szóval félközelről egy csomó dolog tisztábban látszik, egy csomó dolog pedig homályosabb lett. Például azt, hogy éppen hogy áll a költségvetés, pontosan tudtam, mert ott voltam a kormányülésen. Most nem tudom pontosan. Sokkal inkább egy állampolgár pozíciójából látom a dolgokat. Kormánytagként sok mindent megért, illetve tud az ember, hogy az miért így van és miért nem úgy, ami egyébként másoknak nem tetszik. Viszont vannak olyan dolgok is, amikre én is azt mondom, hogy ja, ha kívülről így látszik, milyen jó lenne, ha változtatnánk rajtuk.”