Trump előtt, Trump után

„Európa válsága, vezetői politikusainak megingott helyzete a fentiekre vezethető vissza. Az emberek iránymutatásra, helyzetértékelésre és jövőképre vágynak. És ezt nem kapják meg sem Merkeltől, sem Junckertől, sem Tusktól, sem a többi még hivatalban lévő nagyhatalmútól. Ez az oka annak, hogy Merkel körül elfogyott a levegő. Mert a migrációs krízissel kapcsolatban is csak annyira volt képes, hogy: megcsináljuk! Wir schaffen das. A többiek, akiket felsoroltunk, még ennyit sem tudnak. Ez a mondáskényszer értékelte fel és hozta helyzetbe Orbán Viktort és Emmanuel Macront. Orbán, ahogy Steve Bannon mondta: Trump volt Trump előtt. Orbán már akkor azt hirdette, hogy nekünk Magyarország az első, amikor még az USA ezerrel amerikanizált és ritkán tapasztalt hévvel erőszakolta ránk az egyedül érvényesnek tekintett világképét. Orbán ezzel valójában már akkor a 2008 óta érvényét vesztett, liberálisnak mondott diktátummal szállt szembe, amikor Tusványoson meghirdette, hogy illiberális demokráciát akarunk, vagyis ragaszkodunk a kereszténydemokráciához és a szociális piacgazdasághoz. Ez akkor azért keltett akkora visszhangot, mert szembeszállt azzal a kanonizált washingtoni diktátummal, ami akkor még mindenkire nézve kötelező volt. Mára pedig azért vált megkerülhetetlenné, mert egyrészt az vált a vonallá, amit ő képviselt, hiszen maga az USA elnöke is ebbe az irányba mozdult el, másrészt Orbán az egyetlen, aki mond valamit. Állításai vannak, amikhez lehet viszonyulni, amik sokakban rezonálnak, másokat felbosszant, esetleg kiborít. De a többiek még mindig a bakelitlemeznél tartanak, amihez már lejátszót sem árulnak sehol!

Macron minden belső baja ellenére szintén azzal próbálkozik, hogy Orbán ellenpólusaként fogjon magának európai pozíciót. Nehéz lenne megmondani, mit is képvisel valójában, mert hol a nemzetállamok Európája mellett áll ki, hol kétsebességes Európáról vizionál, hol teljes föderalizációt óhajt. De legalább hangosan gondolkozik!

A többitől csak annyi telik, hogy megpróbálja megállítani az órát. A diplomáciából ismert trükk, hogyha lejár a határidő, és még nincs meg a megegyezés, visszatekerik, vagy leállítják az órát, és csak a sikeres dealt követően indítják újra. De Európa jövőjével kapcsolatban ez az út nem járható. Az idő ketyeg, és az Unió azzal szórakozik, hogyan tudna visszatérni a 80-as évekhez, amikor még csak ők, a »fejlettek« voltak az Unióban, az USA védte és pénzelte őket, és mindeközben még erkölcsileg is felsőbbrendűnek érezhették magukat velünk szemben, akiket a szocialista táborba zártak. És persze mindenkivel szemben erkölcsi fölényben voltak, hiszen ők jól éltek, sőt nagyon jól, ami önbizalmat adott nekik, és volt idejük arra, hogy szünet nélkül aggódjanak a világbékért, a bébifókákért és a harmadik világ elnyomottjaiért. És nem szólt nekik be senki. A bakelitlemezhez nincs visszaút, ideje áttérni a podcastra!”