„Gruevszki pedig a legfőbb hadúr barátja, úgyhogy innentől kezdve coki a nemzetközi jognak, szokásoknak, miegymásnak. A relatív újdonság az ügyben tanúsított nyílt pimaszság, ahogy a magyar illetékesek minden előírást semmibe vesznek. Ami vagy azért van, mert a legfőbb hadúr – nem csekély okkal – úgy hiszi: a különböző impotens sóhivatalok az ENSZ-től az Unióig úgysem csinálnak semmit még ekkora arcátlanság esetén sem. Ergo: ő már a világ színpadán is megtehet bármit következmények nélkül.
Vagy nagyhatalmi támogatást érez a háta mögött.
Nem véletlen, hogy világszerte úgy értékelik ezt a kázust, mint ami »rávilágít arra a versengésre, ami az Európai unió és Oroszország között zajlik a közép-európai és balkáni országokért, hogy az értékrend és a lojalitás tekintetében magukhoz csatolják őket«. (NYT)
Hiába van csupán szimbolikus jelentősége ennek az ügynek, a »világok harca« című geopolitikai stratégiai játékban éppen ezért lehet fontos szerepe. Márpedig amit a magyar kormány és a hatóságok ebben az ügyben elővezetnek, az minden elemében velejéig keleties módi. Még a formálisan helytálló érvelésük is. Mert kétségkívül igaz, hogy ha a belügyminiszter engedélyezte Gruevszki belépését, az felülírhatja a törvényeket, De éppen egy olyan figura érdekében, aki emberek tízezreit hallgattatta le egy velejéig korrupt »maffia-államot« működtetve (ahogy a The New York Times jellemezte Gruevszki országlását)? Mi ez, ha nem erkölcsi állásfoglalás, értékválasztás, voks nyugat és kelet között?
Persze a legfőbb hadúr nyilván úgy kalkulál: lesz egy kis nemzetközi csinnadratta, aztán elül az is, és minden folytatódik, ahogy eddig. Az uniós zsozsó marad.
Belpolitikailag meg akár jó hozama is lehet ennek a skandalumnak, hiszen a hívek majd úgy értelmezik az eseményeket, hogy a mi hős vezetőnk ismét megküzdött a hazánk szabadságának eltiprására szövetkezett bevándorláspárti erők gonoszságának rákfenéjével, amelyek itten galád módon be akar avatkozni a belügyeink autonómiájának szuverenitásába.
És egyébként meg Soros.”