Pávatánc a szakadék szélén

„Orbán Viktor tehát ismét hazudik, amikor hányaveti módon azzal igyekszik elütni Gruevszki itt tartózkodást feszegető riporteri érdeklődést, hogy ez egy »jogi kérdés«, és lehet a jogászokhoz fordulni. Nem, ez politika és értékválasztás kérdése. Értékválasztás annyiban (ami megint csak nem hat a reveláció erejével), hogy nyilván ami itt épült, az nem régivágású kereszténydemokrácia, hanem új típusú kleptokrácia, amely a hasonszőrűeket fogadja tárt karokkal. Politika pedig annyiban, hogy a mostani eset tökéletesen illeszkedik abba a sorba, amelyben valamennyi szövetségesünkkel – legalább egyszer – szembefordultunk, és Orbán Viktor pillanatnyi érdekei és politikai túlélése érdekében föláldozzuk hazánk távlati céljait.

Amit ugyanis itthon (és részben Európában) a közvéleménynek igyekeznek beadni az közönséges humbug, mesebeszéd. Orbán nem egy világtrend megtestesítője, a populizmus angyali démona, hanem a saját harácsolásába beleszólást nem engedő autokrata, akinek olyan nyugati rendben kell lavíroznia, adott esetben ennek a rendnek a föllazításához hozzájárulnia, mely szisztéma az elmúlt évtizedekben a harácsoló autokratákat, a saját országukat szpáhibirtokként kezelőket nem tűrte el kebelén belül. Onnan indultunk, hogy »Strong Europe«, és onnantól Orbánnak konfliktusról konfliktusra – pontosan, mint 2002 óta a belpolitikában – emelnie kellett a tétet. Azért, hogy az utolsó figyelmeztetések, a »többet ilyet most már ne« megjegyzések, a taktikai visszavonulásokat követő még bárdolatlanabb akciók, a botorkáló pávatánc-lépések ne egy zűrös, renitens politikus körüli egyre tolerálhatatlanabb balhé jelenetei legyenek, hanem egy globális ideológiai küzdelem fejezetei.”